Átadják a felújított kastélyt

Nagyszabású jubileumi rendezvénysorozattal emlékeznek meg Tardoskedden Szent Istvánról, a község védőszentjéről.TardoskeddAugusztus 21-től 27-ig tartanak a huszadik Szent István-napok.

Nagyszabású jubileumi rendezvénysorozattal emlékeznek meg Tardoskedden Szent Istvánról, a község védőszentjéről.

Tardoskedd

Augusztus 21-től 27-ig tartanak a huszadik Szent István-napok. Tóth Marián, Tardoskedd polgármestere elmondta, több helyszínen zajlanak az események, és minden korosztályt érdekes programokkal várják.

Búcsú napi véradással kezdődnek a Szent István- napok, majd átadják a felújított tardoskeddi kastélyt, amelyet a helyiek Juhász-kúriaként emlegetnek. Tóth Marián elmondta, az egykori kastélypark egy részét, a százéves fákat sikerült megőrizniük. A pénteki ünnepélyes önkormányzati ülésen átadják a faludíjakat és a polgármesteri díjakat. Idén a helyi szervezeteket jutalmazzák meg, valamint a templomi szolgálatot vállaló kántorokat. Elismerésben részesül továbbá Mészáros Imre, aki évek óta fényképeken és videófelvételeken rögzíti a tardoskeddi történéseket. „Tiszteletbeli polgár díjat adunk át Filóné Ferencz Ibolyának, Bonyhád polgármesterének és Sebestyén Csabának, Zetelaka jegyzőjének, korábbi polgármesterének. Polgármesteri díjat kapnak a tardoskeddi fafaragók” – mondta Tóth Marián. A magyarországi Bonyhád és Zetelaka húsz éve ápol testvértelepülési kapcsolatot Tardoskeddel, a barátság jelképeként emlékfát ültetnek Szent István szobránál. Pénteken a Piramis együttes ad koncertet, szombaton Szent István-napi futóversenyt és főzőversenyt rendeznek. Lesz jurtasátor-építés, megnyitják a gyerekparadicsomot, betyár-, íjász- és barantabemutatót tartanak. A vendégek kisvonatból tekinthetik meg Tardoskedd szépségeit. Délután megnyitják a Borudvart, a kirakodóvásárt. Megtartják a hagyományőrző csoportok felvonulását és jubileumi folklórműsorát, a Szikora György Sportpályán bajnoki futballmérkőzés zajlik. Az est fénypontja a Csík zenekar koncertje lesz. Székesfehérvárról királyi óriásbábokat hoznak, a bemutató vasárnap lesz az Alvégen. Újdonság a fényutca a Szent István téren, ahol a magyarok történetét vetítik ki a régi fiúiskola épületfalára, szombaton és vasárnap 20.45-től éjfélig.

A vasárnapi szentmisén közreműködik az ipolybalogi Szent Korona Kórus, és bemutatják a Szent Korona hitelesített másolatát. Az estét Varga Miklós koncertje teszi teljessé, majd fellép az Omega revival együttes. Az ünnepségsorozatot hétfőn tűzijátékkal zárják.

Az Új Szó a rendezvény médiapartnere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?