Át kell alakítani a "halálkereszteződést"

GA-kereszteződés
GALÁNTA |

Tárgyalássorozatot kezdeményezett a város a Szlovák Közútkezelő Vállalattal a Kolónia városrészben található, I/35 és III/1343-as utak kereszteződéséről. A város szerint felüljárót kellene építeni, a közútkezelő szerint a városnak kellene megoldania a problémát.

Lassan nem bír el nagyobb forgalmat a Galánta Kolónia városrészében lévő, az I/35 és III/1343-as utak kereszteződése. A város vezetése a Szlovák Közútkezelő Vállalathoz (SSC) fordult, hogy közösen találjanak megoldást a problémára. 

Halálkereszteződés

Eva Vašáková, a város beruházásokért és közlekedésért felelős referense kifejtette, a 2010-es évek elején készült el az I/35 és III/1343-as utak kereszteződése, a várost elkerülő út terve azonban már 2001-ben bekerült a város területrendezési tervébe. “A város már akkor tiltakozott a jelenlegi megoldás miatt, mielőtt az elkerülő utat rácsatlakoztatták volna az említett kereszteződésre. Galánta akkori vezetése azt szerette volna, ha felüljárót vagy körforgalmat építenek a helyébe, de a Szlovák Közútkezelő Vállalat a szűkös anyagi keretre hivatkozva nem értett egyet a javaslattal. A vállalat által abban az időben elkészített vizsgálat a forgalom intenzitásáról kimutatta, hogy a kereszteződés a következő 30 évben elbírja majd az áthaladó forgalmat. Amikor elkészült az elkerülő út, három halálos kimenetelű baleset történt a helyszínen, azóta a helyiek halálkereszteződésnek hívják. A legnagyobb gondot az okozta, hogy az emberek a megváltozott jelzések ellenére megszokásból közlekedtek, ezért a város saját költségen korlátozta a megengedett haladási sebességet, és mérőberendezést helyezett ki, ezzel az emberek tudatosították, mennyire veszélyes a kereszteződés és csökkent a balesetek száma” - részletezte a referens.

Ki építse át?

A tárgyalássorozatot a város amiatt kezdeményezte, mert kiderült, hogy a Szlovák Közútkezelő Vállalat az utóbbi időben a Kolónia, a Csipkés és a Bírósági Dűlő (Richtárske pole) városrészeken folyó beruházások megvalósításához szükséges engedélyeket megtagadta a befektetőktől. “Tudni szerettük volna, miért történik így, ezért érdeklődtünk a vállalatnál. A közútkezelő a várostól újabb vizsgálatot kért a forgalom intenzitásáról, amelyből kiderült, hogy a jelenlegi állapot nagyjából tíz évig tartható fenn, mindenképpen szükség lesz a kereszteződés módosítására. Körforgalmat kellene a kereszteződés helyébe építeni, de a legjobb megoldás a felüljáró lenne, ezért sem engedélyezte a vállalat a környéken a további építkezéseket. Az első tárgyaláson a felek arról tanácskoztak, hogyan lehetne megvalósítani ezt a jelentős beruházást. A vállalat kitart amellett, hogy a városnak és a befektetőknek közösen kellene átalakítaniuk a kereszteződést, a város azonban azt vallja, mivel az útszakasz a közútkezelő tulajdona, ezért neki kell megvalósítania a beruházást" - fejtette ki Eva Vašáková.

Megoldás kell

A múlt heti találkozón abban egyeztek meg a tárgyalófelek, hogy a már elkészült forgalomintenzitásról szóló vizsgálat alapján a legközelebbi találkozóra kész javaslatokkal érkeznek és megvitatják a lehetséges megoldásokat. Eva Vašáková hozzátette, egy hosszú folyamat indult el a tárgyalással, amelyen nemcsak a Galántai Városi Hivatal küldöttei, hanem a galántai és a nagyszombati járási és kerületi, valamint az állami közlekedésrendészeti szervek és hivatalok képviselői is részt vettek.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?