Kassa. A Régiók és Városok Európai Hete elnevezésű rendezvénysorozat keretében mutatkozott be Brüsszelben Kassa megye, amely egy igazi unikumot prezentált: az Arany Koldus fesztivált.
Aratott az Arany Koldus Brüsszelben
A szervezők világviszonylatban sem tudnak más, olyan jellegű nemzetközi filmszemléről, amely a regionális és városi televíziók munkáját mutatja be. Az idén immár 13. alkalommal megrendezett fesztivál lehetőséget nyújt a szakmai megmérettetésre és egymás munkájának értékelésére, emellett az egyes műsorok és filmek cseréjét, új kapcsolatok kiépítését is lehetővé teszi a résztvevők számára. A „városimázs” szempontjából nem mellékes az a tény sem, hogy a Kassára látogató televíziós stábok megismerkedhetnek a várossal és környékével, forgathatnak Kassa utcáin.
„Ez a fesztivál évről évre több érdeklődőt vonz, sokan rendszeresen visszajárnak, és elmondásuk szerint egész évben azért dolgoznak, hogy Kassára nívós anyaggal érkezhessenek. Sokat tanulhatnak egymástól a vetítések szüneteiben rendezett workshopokon, a szakmai foglalkozásokon és az előadásokon is. Lehetőségük nyílik összehasonlítani a különböző régiókban dolgozó kollégák munkamódszereit, témaválasztásait, technikai felkészültségét a miénkkel” – állítja Eva Děkanovská, a rendezvény egyik ötletgazdája, a kassai NAŠA televízió igazgatója. Hangsúlyozza, a díjazott filmek alkotói egy-egy konkrét eset kapcsán igyekeznek rávilágítani az egész társadalmat, a tágabb régiót érintő problémákra.
Brüsszelben már a fesztivál neve is sikert aratott, hiszen az Arany Koldus egyrészt utal a résztvevők sanyarú anyagi helyzetére, másrészt a kassai Fő utcán álló Koldusház homlokzatát díszítő szobrocskára, amelyet a legenda szerint egy koldulásból meggazdagodott kéregető építtetett. E szobrocska bronzba öntött másolatáért folyik a verseny.
Děkanovská szerint Brüsszelben is tudatosítják, hogy a helyi csatornák szerepe egyre fontosabbá kezd válni Európában. „Nem csupán arról van szó, hogy a városi tévéstáb azonnal ott tud teremni, ahol történik valami, hanem a részletekbe menő, mélyebb, emberibb megközelítésről, a tipikus helyi ízről, a csak helyben működő poénokról és utalásokról is. A köztévék regionális műsorai más elvek alapján készülnek, a boltban becsapott nyugdíjas esetének taglalására például nincs idejük, ám ez talán jobban érdekli a környéken élőket, mint az iraki, vagy akár a pozsonyi helyzet” – állítja az Arany Kuldus fesztivál életre hívója.
A november 8–11. közt lezajlott brüsszeli prezentációra egyébként Európa 212 régiójából és városából érkeztek résztvevők, akik összesen 150 előadást és szemiáriumot kínáltak az érdeklődőknek. „A győztes filmek vetítése nagy sikert aratott, mivel a mozgóképre másképp reagálnak az emberek, mint a száraz szövegre. Nem lepett meg ez a pozitív fogadtatás, egy ideje ugyanis a kassai nagyközönség is felfedezte magának ezt a rendezvényt, és minden különösebb reklám nélkül sikerült elérnünk, hogy az utcáról is betérjenek hozzánk. Őket elsősorban az érdekli, hogyan közelítik meg a helyi témákat más országok tévései, vannak-e közös problémák, hasonló emberi sorsok Európa különböző régióiban” – számolt be tapasztalatairól a fesztiváligazgató.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.