Áramszünet és forgalmi dugó a javítások miatt

Érsekújvár. Május és június folyamán a Három hidak városrészben a Nyugat-szlovákiai Energetika és az Enermont cég felújítja az alacsony feszültségű elektromos rendszert, emiatt munkanapokon gyakran szüneteltetik az áramszolgáltatást.
Az érintettek a város honlapján (www.novezamky.

Érsekújvár. Május és június folyamán a Három hidak városrészben a Nyugat-szlovákiai Energetika és az Enermont cég felújítja az alacsony feszültségű elektromos rendszert, emiatt munkanapokon gyakran szüneteltetik az áramszolgáltatást.

Az érintettek a város honlapján (www.novezamky.sk), valamint a helyi újságban és televíziós csatornán is értesülhetnek arról, mely napokon lesz áramszünet. Ugyanebben az időben újítják fel a Brantner Nové Zámky Kft. dolgozói a közvilágítást is. A várhatóan májustól szeptemberig tartó munkálatok jelenleg a körzeti munkahivatalhoz közeli rendkívül forgalmas kereszteződést érintik, ahol emiatt az egyik sávot elfoglalták a munkagépek. A reggeli és a délutáni csúcsforgalomban a Komárom és Pozsony irányából érkező gépkocsik útja nem lesz teljesen zökkenőmentes, számítani lehet némi fennakadásra, forgalmi dugóra.

Gejza Pischinger polgármester és a Brantner Kft. vezetősége az érsekújváriak és a járási székhelyre látogatók türelmét kéri. Mindazok, akik érintettek a felújítási munkálatokban, és szeretnék megtudni, hogy az áramszünet vagy a forgalomkorlátozás mikor érinti az utcájukat, a 0800/113030 telefonszámon tájékozódhatnak. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?