Aquaparkká alakítanák a városi strandot

Ipolyság. A kistompai Goldrex Kft. cég elképzelései szerint a jelenleg meglehetősen elhanyagolt és elhagyatott városi strandfürdőből néhány éven belül korszerű aquaparkot lehetne kialakítani.

Ipolyság. A kistompai Goldrex Kft. cég elképzelései szerint a jelenleg meglehetősen elhanyagolt és elhagyatott városi strandfürdőből néhány éven belül korszerű aquaparkot lehetne kialakítani.

A városi képviselő-testület még augusztusi ülésén határozatot fogadott el, mely szerint egyetért azzal, hogy 1 koronáért eladják a területet az érdeklődő cégnek. Jelenleg folynak az egyeztetések, folyamatban van az előszerződés tervezetének kidolgozása, az októberi soros ülésen szavaznak majd ez ügyben a képviselők.

Bélik György alpolgármester elmondta, mindenképpen garanciát kell kapnia a városnak arra, hogy ha egy meghatározott időpontig nem valósulnak meg a tervek, az önkormányzat visszavásárolhatja az ingatlant ugyanazon az áron, ahogy eladta. A város vezetése ragaszkodik ahhoz is, hogy a szolgáltatásokat a helyi lakosság kedvezményes áron vehesse majd igénybe. A kft. uniós forrásokból akarja finanszírozni a nagyszabású projektet, ezért is van szükség a tulajdonjog mielőbbi rendezésére, hiszen enélkül a cég nem pályázhat. Az elképzelések szerint 150–200 millió koronára lenne szükség a tervek megvalósításához, hiszen csak a köz?művesítés 15–20 millió koronába kerül majd. A létesítmény napi 4000 vendég befogadására lesz alkalmas, számítanak a Magyarországról érkező turistákra is.

Felújítanák a leromlott állagú sportpályákat, kisebb, negyven-ötven férőhelyes szállodát építenének, étterem is tartozna a területhez, az előzetes számítások szerint legalább negyven-ötven új munkahely létesülne. Fedett uszoda, két csúszda, sok parkolóhely is része a projektnek.

Bélik György alpolgármester szerint nagyon jó lenne, ha végre a strandfürdő nemcsak szezonálisan, a nyári hónapokban lenne nyitva, hanem egész évben fogadni tudná a látogatókat. Ha azonnal, az első körben sikeres lenne a pályázat, akkor 2009–2010 körül már megnyílhatna a modern, minden igényt kielégítő ipolysági aquapark. Marton Imre, a városi hivatal vagyonkezelési és vállalkozói osztályának vezetője elmondta, a városi strand a Homok városrészben, az Ipoly-gáttól alig néhány méterre, egy hét hektáros területen található. Egy nagyobb tóból és egy horgászok számára kialakított lagúna-rendszerből áll. Közvetlenül a főépület mellett áll a vízátemelő állomás épülete.

Több sportpálya is tartozik a területhez: minigolfpálya, röplabdapálya, egy leaszfaltozott pálya, mely teniszezésre és kosárlabdázásra, egy füves terület pedig kispályás focira alkalmas. Pillanatnyilag csak konkrét, előre tervezett és bejelentett akciók idején nyit ki az ipolysági városi strand.

A horgászszövetség bérelte

A Sóderos néven is ismert strandot az Ipoly egy szakaszából alakították ki, mely a nyolcvanas években, a szabályozás idején holtággá vált. Az építési engedélyt 1986-ban adták ki, s bár már itt-ott használták a városiak előtte is, hivatalosan csak 1996-ban nyitották meg. A város bérbe adta egy helyi vállalkozónak, aki négy évig működtette a strandot, majd az önkormányzat felbontotta a szerződést. Azóta már csak egyszer, 2004-ben volt alig másfél évre bérlője a területnek, az ipolysági horgászszövetség működtette, de főként saját céljaira használta ki. Előtte s utánna a közterület-fenntartó vállalat kezelte a fürdőt, de inkább csak kiadásai voltak, egy évre hozzávetőleg 500 ezer korona pluszkiadást jelentett a fenntartása. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?