Áprilisig befejezik a Hlinka híd felújítását

KOCSIS EDINAKassa. Ha a tervek szerint halad a munka, áprilisban megnyitnák a Hlinka utcai hidat.A rekonstrukció kivitelezője, az Inžinierske stavby cég ragaszkodik az eredeti, 2014.

KOCSIS EDINA

Kassa. Ha a tervek szerint halad a munka, áprilisban megnyitnák a Hlinka utcai hidat.

A rekonstrukció kivitelezője, az Inžinierske stavby cég ragaszkodik az eredeti, 2014. áprilisi határidő betartásához, annak ellenére, hogy a munkálatok során további négy sérült szerkezeti gerendát tártak fel, ami jelentős pluszmunkát jelent, és a kiadásokat is növeli. A sérült statikájú híd felújítására már nem elég az 1,5 millió eurós állami támogatás, a városnak további 300 ezer eurót kell előteremtenie – ennyibe kerül a négy szerkezeti gerenda cseréje. Martina Urik Viktorínová, a magisztrátus szóvivője elmondta, a hiányzó összeget a téli karbantartáson megspórolt pénzből finanszírozzák.

2013 októberétől a tervezett nyolc helyett tizenkét gerendát távolítottak el, helyükre pedig új vasbeton gerendákat fektettek, és mindet rákötötték a híd eredeti szerkezetére. A szegélygerendák kilencven százalékát már beépítették, a következő egy hónapban a többit is befejezik. Hátravan még a pályalemez befejezése és a betonozás. „A munkaterven csak az időjárás változtathat” – közölte Viktorínová. Amíg zajlik a munka, sok türelemre lesz szükségük a gépjárművezetőknek, ugyanis változatlanul csupán két sávot használhatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?