Amatőrök profi szinten

A helyi Csemadok-szervezet irodalmi színpad tagjai mutatták be szombaton este a helyi művelődési házban a Rendületlenül című történelmi oratóriumot, amely a magyarság ezeréves történelmét beszéli el.

A helyi Csemadok-szervezet irodalmi színpad tagjai mutatták be szombaton este a helyi művelődési házban a Rendületlenül című történelmi oratóriumot, amely a magyarság ezeréves történelmét beszéli el. „Régóta nem volt Feketenyéken irodalmi összeállítás, ezért úgy gondoltuk, valami olyat kellene előadni, amire eljönnek az idősebbek is, viszont érdekes lehet a fiatalok számára is. Ezért döntöttünk a zenés műfaj mellett” – mondta a darab egyik fiatal rendezője, Csadi Zoltán. Rendezőtársa Sárkány Mónika elárulta, hogy a fiatalokkal már öt éve foglalkoznak az irodalmi színpad keretében, az idősebbeket pedig erre az előadásra sikerült rávenniük, és augusztus elejétől nagy odaadással készültek a bemutatóra. A szombat esti bemutatón ott volt a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ igazgatónője, Czimbalmosné Molnár Éva is. (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?