Állástalan fiataloknak tartanak továbbképző tanfolyamot Deákin

Deáki. A vidéki turizmus terén vállalkozó regionális menedzserekké válhatnak azok a munkanélküliek, akik márciustól egy hathetes továbbképző tanfolyamon vesznek részt a helyi művelődési házban.
Bukovsky János polgármestertől megtudtuk, a tanfolyamot pályázat útján szerzett állami támogatással sikerült megvalósítani.

Deáki. A vidéki turizmus terén vállalkozó regionális menedzserekké válhatnak azok a munkanélküliek, akik márciustól egy hathetes továbbképző tanfolyamon vesznek részt a helyi művelődési házban.

Bukovsky János polgármestertől megtudtuk, a tanfolyamot pályázat útján szerzett állami támogatással sikerült megvalósítani. A pályázatot – a Vágsellyei Körzeti Munka-, Szociális és Családügyi Hivatallal és egy, a vállalkozók számára marketingrendszert biztosító, készítő pozsonyi ügynökséggel együttműködve – a deáki önkormányzat nyújtotta be, de a terv a Vágsellye–Negyed vasútvonal mentén fekvő, természetes mikrorégiót alkotó községek (Deáki, Pered, Zsigárd, Farkasd és Negyed) közös projektuma. A harminc részvevő is ezeken a településeken él. Érettségizett, legalább egy év óta állástalan fiatalok jeletkezhetnek az átképzésre.

A pályázati úton szerzett pénz nemcsak színvonalas előadók honoráriumára szolgál, hanem a oktatáshoz szükséges számítógépeket és irodatechnikát is ebből a megítélt összegből szerezték be.

„Az oktatás két, egyenként 15 fős csoportban folyik, mégpedig egymást váltó egyhetes turnusokban – tájékoztatott az említett pozsonyi ügynökség egyik munkatársa, Štefan Urban. – Egy-egy csoport egy hétig jár a tanfolyamra, a következő héten otthon készül, házi feladatokat, projektet készít. A hathetes tanfolyamot az egyéni konzultációk időszaka követi, amikor egy-egy hallgatónknak konkrét elképzelései megvalósításához adunk tanácsokat.”

Az önmaguknak munkalehetőséget teremtő állástalanok új vállalkozás beindításához néhány tízezer korona támogatást kaphatnak a munkaügyi hivataltól.Štefan Urbannak konkrétabb elképzelései is vannak a tanfolyamot elvégzők érvényesülését illetően. „Ha a deáki termálfürdő a jövőben jobban kiépül, az egész régió turisztikai központjává válhat, és ehhez további idegenforgalmi szolgáltatások járulhatnak. A környéken kerékpárutak, pihenőhelyek, vendéglátó- és szálláshelyek épülhetnek, és mindez az ügyes vállalkozóknak sokféle lehetőséget kínál” – vélekedett a szakember.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?