Alkotmánybírósági döntés két választási ügyben

Kassa |

<p>A napokban két község esetében döntött az alkotmánybíróság. Perényben idén márciusban előrehozott polgármester-választást tartottak, Berzétén pedig a 2006-os választások kimenetelét kérdőjelezte meg a korábbi polgármester.</p>

Perényben eredménytelenül végződött az előrehozott választás. Ugyanannyi, 336 szavazatot kapott a 49 éves Adriana Baranová (Smer) és az 50 éves független Jaroslav Trembecký is. A szavazatokat háromszor is átszámolták, hogy kiszűrjék az esetleges tévedést.

Korábban Gizela Šoltésová, a helyi választási bizottság elnöke elmondta, ilyen esetben kérvényezni kell a nemzeti tanácsnál, írjon ki új választásokat a községben. Ján Sokol, a Kassa-vidéki Választási Bizottság elnöke szerint a választáson 1208 szavazásra jogosult lakosból 672 szavazó adta le voksát, azonos számban mindkét jelöltre.

A volt polgármester, Imrich Kováč egészségügyi okokra hivatkozva múlt év márciusában lemondott hivataláról. Azóta Roland Vinter helyettesítette. Vinter elmondta, egyik jelölt sem fogadta el a döntetlen eredményt, ezért került az ügy az alkotmánybíróságra. A napokban az alkotmánybíróság Adriena Baranová javára döntött, egyben a március 15-i megismételt választást érvénytelennek nyilvánította.

Berzétén a 2006. december 2-i polgármester-választás végeredményét megkérdőjelezte a volt polgármester, František Bačo. Bačo, a Smer jelöltje 227 szavazatot kapott, a jelenlegi polgármester, az MKP-s Gášpár Pál pedig jelentős fölénnyel, 367 szavazattal győzött. Egy harmadik jelölt csupán 20 voksot szerzett. František Bačo mégis panasz emelt az alkotmánybíróságnál, amely a napokban hozott döntésében neki adott igazat, és a két évvel ezelőtti választásokat érvénytelennek nyilvánította. A községben néhány hónap múlva előrehozott választásokat tartanak. (kov)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?