Régió

Aláírást gyűjtenek a Csángó újraindításáért

Vágsellye | A járásközpont városi hivatalában lehet aláírni a petíciót a Csángó vonat újraindítására Vágsellye és Negyed között. Eltérő a lakosok véleménye arról, valóban jó ötlet-e, hogy ismét közlekedjen a helyi járat.
Tornyai Bianka

2020. január 16. 17:18

v
2010-ben azért szűnt meg a járat, mert kevesen utaztak rajta. - A szerző felvétele

A Vágsellyei Városi Hivatalt egy peredi lakos azzal a kéréssel kereste fel, hogy segítsenek a 10 évvel ezelőtt megszűnt Csángó helyi vonat újraindításában.

2010-ben megszűnt

A város támogatja a kezdeményezést, ezért Vágsellye honlapján, a helyi televízióban és helyi, illetve regionális lapokban tájékoztattuk róla a lakosságot. A petíciót kinyomtattuk, aki támogatni szeretné, a városházán írhatja alá

– mondta el Dajana Hanesová városi szóvivő. A Csángó néven ismert helyi járat 1909-től közlekedett a 19 kilométeres szakaszon. A vasúttársaság azzal az indokkal szüntette meg 2010-ben, hogy nem kifizetődő a fenntartása a kis létszámú utasközönség miatt.

Rossz a csatlakozás

A petíció kezdeményezője szerint a rossz autóbusz-csatlakozás miatt lenne szükség a vonatra, amelyet nemcsak az érintett falvakban élők, hanem a vágsellyeiek is kihasználnának.

Vegyes vélemények

A közösségi médiában sokan hozzászóltak a témához. Általában pozitívan reagáltak, de voltak, akik úgy gondolták, „fontosabb dolgokra is költhetné a pénzt a vasúttársaság, mint veszteséges vonalakra”. Egy naponta vonattal közlekedő peredi lakos szerint „már nem sikk tömegközlekedni, az autó a trendi”. Hozzátette, amikor még járt a Csángó, az autóbuszokon is többen utaztak, ma már szinte csak a diákok. Lapunk egyik olvasója úgy véli, mivel a vonatállomás a falu szélén van, ezért egy biztonságos kerékpártárolót kellene felállítani az állomásnál, hogy a falubeliek gyorsabban eljuthassanak oda, hiszen gyalogosan a mai rohanó világban nem lenne kényelmes a Csángóval utazni. Varga Zoltán deáki lakos így fogalmazott: Deákiban eljutni az állomásra a központból 8 perc biciklin, 20 perc gyalog. Ennyi idő alatt már a Vágsellye táblánál vagyok gyalog vagy biciklin. 10 percet várjak a vonatra, ami 5 percig közlekedik. Vágsellyén a vonat kitesz a város szélén, orvos, mozi, kávézó, étterem stb. következő 15 perc gyalog, az majdnem 1 óra összesen. Nem hinném, hogy a vonat óránként járna és este 10 után is hazavinne. Fontos lenne még tudni, készült-e hatástanulmány, lenne-e tegyük fel 1000 személy, aki használná. Szerintem a fenntartása nem lenne rentábilis. Ha vasúti összeköttetést építetének ki Negyedtől Komáromig, és egyenes járatot üzemeltetnének diákoknak, turistáknak Budapestig, akkor el tudnám képzelni és kifizetődő lenne. Még kirándulni is mennénk vonattal Budapestre.” Többen javasolták a közösségi oldalon elektronikus petíció létrehozását, mivel körülményes azt a vágsellyei városházán aláírni.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Balról jobbra: Gyimesi György (OĽaNO), parlamenti képviselő, Forró Kisztián, az MKP elnöke, Berényi József, az MKP alelnöke. Fotó: Somogyi Tibor

MKP és Gyimesi: Klus kérjen bocsánatot a kaukázusi párhuzamért

Zuzana Čaputová

Čaputová javasolt néhány válságkezelő intézkedést a nők megsegítésére

Vadas fürdő: májusban már nyitnának

Vadas fürdő: májusban már nyitnának

caputova

Čaputová reméli, hogy a kormány önreflexiót fog gyakorolni

Hangos dudálással és forgalomlassítással tiltakoztak Vágsellyén

VIDEÓ + GALÉRIA: Hangos dudálással és forgalomlassítással tiltakoztak Vágsellyén

érsekújvár

Készülhetnek a playoff-selejtezőre az érsekújvári hokisok

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.