Akik önként telepedtek át Magyarországra

A család a háború előtt Pozsonyban lakott, s már akkor is baloldaliaknak számítottak, számos neves személyiséggel tartották a kapcsolatot. Frida néni szüleinek esküvőjén például Balogh Edgár volt a tanú, de Jócsik Lajossal is rendszeresen összejártak. Geyer Józsefről még Turczel Lajos is megemlékezik egy tanulmányában, megemlítve, hogy 1925-ben lépett be az Első Pozsonyi Proletár Egyesületbe. Geyer Frida néni apai ágon német, anyai ágon magyar származású, s gyermekkorában magyarul, németül és szlovákul beszéltek a családban.

Háború és kitelepítés

Geyer Józsefnek gáz- és vízvezeték-szerelő műhelye volt Pozsonyban, a család a Stefánia úton lakott egy bérelt lakásban. A második világháború idején a családfőnek bujkálnia kellett, mert nem akart beállni katonának. Ezért az SS rendszeresen figyeltette a lakást. Frida néni szerint megtörtént, hogy az éjszaka kellős közepén rontottak be hozzájuk a fegyveresek, az édesapját keresték, aki az ágy alatt bújt el.

Ugyanakkor az édesanyja csallóközi katonákat is bújtatott a lakásban, akik közül 1946-ban ketten ismét megjelentek náluk, hogy megköszönjék, amiért náluk úszták meg a frontot.

„Épp a kertbe készültünk, amikor két karszalagos férfi jött, s azt mondták: azonnal csomagoljunk össze, ki fognak telepíteni bennünket. Anyámnak szerencsére még volt ideje a két, egykor általa bújtatott katonát a spájzba zárni, tehát őket nem vették észre. Viszont a lakást lepecsételték. Anyám feldühödött, és az egész családot elcipelte a körzeti pártbizottságra, ahol hatalmas patáliát csapott. Kijelentette, hogy mi bizony nem megyünk sehova. Azzal az egész családot visszavitte a lakásba, feltörte a pecséteket, és maradtunk. Természetesen felháborítónak tartottuk a kitelepítéseket, s azt, hogy a magyarságukért büntették az embereket. Ugyanakkor bennünket többet nem vegzáltak” – meséli Geyer Frida néni.

1947-ben már Dunaszerdahelyen lakott a család, amikor Frida néni édesanyja a budapesti május elsejei felvonulást hallgatta a rádióban. Érzelmileg ez is közrejátszott abban, hogy Szabó Kálmánnéval – akinek a férjét még a gárdisták hurcolták el és kínozták halálra – úgy döntöttek, önként áttelepülnek Magyarországra. Geyer József nem mehetett a családdal, mert a vállalkozása miatt be nem fizetett adóhátraléka volt, a háború előtt ebből a pénzből támogatta ugyanis a bebörtönzött ismerős családfenntartókat.

„Komáromban vagoníroztak be minket, mindent vihettünk. Régi, amerikai típusú vagonokban utaztunk két hétig, s december hatodikán, Mikulás napján érkeztünk meg Pilisborosjenőre. Egyébként, ha jól tudom, akkoriban hatszázhúsz ilyen, önként áttelepülő család volt, de róluk mintha egyáltalán nem beszélnének, írnának. Pilisborosjenőn minket is beleértve három felvidéki család kezdett új életet. Az történt, hogy ebből a sváb faluból a németeket kitelepítették, helyükre pedig mezőkövesdi zsellércsaládokat és szigetmonostori családokat hoztak. Nehéz volt újrakezdeni, de anyám kemény asszony volt. Buzgó kommunistaként a téeszbe is beállt, traktorozott, agitált és szemináriumokra járt, engem mindenhová magával vitt. Azt mondogatta: a kolhozoké a jövő. Emlékszem, milyen büszke voltam, hogy lány létemre sokszor nyakig olajosan segítettem neki traktort javítani. Bátyám a Ganz-Mávagnál lett kazánkovács. Persze, a téesz-agitátorokat nem szerették, volt olyan, hogy egy idős sváb bácsi vasvillával kergette ki a propagandacsapatot az udvarából, mivel azonban engem ismert, én bemehettem hozzájuk. Mi hittünk a fényes szelek eszmeiségében, én ebben nőttem fel” – meséli tovább Frida néni.

Az ötvenes évek

Miután Geyer Frida bátyja jutalomutazást kapott Karlovy Varyba, többé nem tért vissza Pilisborosjenőre, édesapjával ugyanis megbeszélték, hogy Csehszlovákiában marad. Frida néni három évig Budapestre járt, a Hámán Kató Gimnáziumba, viszont az utolsó egy évet már a párkányi gimnáziumban töltötte el, itt érettségizett 1957-ben.

„1956-ban, közvetlenül a forradalom előtt apámat látogattam meg, augusztusban jöttem, két hét volt még hátra, hogy betöltsem a 18. életévemet. Apu a csehszlovák állampolgársága révén el tudta intézni, hogy én is megkapjam az állampolgárságot. Ő azelőtt titokban, az Ipolyon keresztül sokszor meglátogatott bennünket, én viszont 1956-ban attól féltem, hogy anyámat bántani fogják a meggyződése miatt. Nem bántották, mert azt mondták: kommunista ugyan, de nem köpönyegforgató, nem nyilasból átvedlett párttag, nem álpartizán. Emlékszem, ötvenhatban még sikerült úgy is átjutnom anyámhoz, hogy pártvonalon csomagokat vittek át, egy bizottsággal mentünk Esztergomba, s bár közös papírjaink voltak, sikerült ellátogatnom Pilisborosjenőre. A budapesti gimnazista éveimre is szívesen emlékszem vissza, a mozizásokra, a színházi élményekre, a sportolásra. Pedig akkoriban még nyitott villamosokon zötykölődtünk télen is, az autóbuszozás sem volt egy leányálom, sokszor szinte megfagyott a kezem-lábam” – eleveníti fel az emlékeket Geyer Frida néni.

Levél Kádárnak

Geyer Frida néni élete lassan révbe ért, férjével, az érsekújvári származású Druga Andrással már Szliácson laktak és dolgoztak, amikor jött 1968. „Levelet írtam Kádárnak, mert fel voltam háborodva a Zólyom felé tartó magyar tankokon. Mi ezt nem érdemeljük meg, az emberek itt békében megvannak egymással, már megint a nagypolitika keveri a bajt – ez állt benne. Hatvannyolcban egyébként én hittem Dubčekékben, ám apámat akkor magas állami kitüntetésre terjesztették fel, s ő ezt elutasította. A hetvenes évek elején a Husák-féle normalizáció sem tetszett, sok becsületes párttagot penderítettek ki. Én is voltam pártelnök, de igyekeztem segíteni az embereknek, nem ártani nekik. Persze, tudtam, hogy vannak visszaélések, hogy egyes párttitkárok kiskirályként viselkednek, ám én sosem rejtettem véka alá a véleményemet. Nem tartoztam azok közé, akik vagyonokat harácsoltak össze maguknak. Sokan csak karrierépítés miatt törekedtek a pártba, ezt sose szerettem, mint ahogy a köpönyegforgatókat sem. Apám és anyám sorsa arra tanított, hogy tisztelni kell egymás nyelvét, kultúráját és nemzetiségét, épp ezért nem szeretem a melldöngető nacionalistákat sem. Ugyanakkor a mai napig állítom, hogy a szocializmus sok szempontból jobb volt, különösen a kispénzű fiatalok jövője szempontjából. Becsülettel fölneveltem a gyerekeimet, akik szintén megállták a helyüket – a tudásuknak köszönhetően. Azt tartom és vallom, hogy ismerni és tudni kell annak az országnak a törvényeit, szokásait és kultúráját, ahol az ember éppen él” – zárta beszélgetésünket Frida néni.