Aki szárnyakat adott

Rácz László neve a helyiek körében fogalom. Nagy szeretettel és tisztelettel emlékeznek meg róla egykori kollégái, hiszen negyven éven át volt a Csallóközi Népművelési Központ munkatársa, és ez idő alatt számos ötletét valósította meg a központ. Ezek közé tartoznak például a Képzőművészeti Spektrum és az amatőr fotósok seregszemléje, az AMFO kiállítás is, melyek a Színes Ceruzákkal együtt a legismertebb képzőművészeti versenyek mind a mai napig. „Igazi népművelő volt a szó legnemesebb értelmében. Szívügye volt a tehetségekkel való foglalkozás, és nem csak a fiatalokkal. Szinte a második otthona volt a munkahelye, ezt mindannyian tudtuk róla. A 100 százalék sohasem volt elég, mindig többet teljesített, többet nyújtott, mint amit elvártunk volna tőle” – emlékezik egykori kollégájára Jana Svetlovská, a Csallóközi Népművelési Központ igazgatónője, aki több mint 15 éven át dolgozott együtt Rácz Lászlóval. Az általa szervezett nyári művészeti táborok is legendássá váltak. Itt a gyerekek nem cigarettázni tanultak meg, hanem színeket párosítani, perspektívát rajzolni, tájképet festeni. Nem egy egykori táborlakó vált sikeres, nemzetközileg is elismert művésszé.
„1966-ban ismerkedtünk meg, Laci akkor már a népművelési központban dolgozott, a művészeti osztályt vezette. Később én is ott kaptam állást, éveken át kollégák voltunk, együtt dolgoztunk. Amikor meglátta a tehetséget valakiben, annyira fel tudott lelkesülni, hogy szinte szárnyakat adott az alkotónak, akár gyerek volt, akár felnőtt. Járta az iskolákat, óvodákat, minden erejét arra koncentrálta, hogy megszerettesse a gyerekekkel a művészeteket, a képzőművészetet, de elsősorban az alkotás örömét” – emlékezik férjére Rácz Anita. 
A népművelőn túl tehetséges festő is volt Rácz László. A megszámlálhatatlanul sok tárlat és bemutató közepette egyszer sem szervezett kiállítást saját műveiből. „Néha, egy-egy kiállítás szervezésének a forgatagában megkérdeztem tőle, hogy mikor fogunk neki készíteni egy katalógust és szervezni egy tárlatot. A válasza mindig ugyanaz volt: Nekem? Hát hogyan nézne ki az, hogy saját magamnak…” – emlékezik ismét Jana Svetlovská. 
Végül valóban csak halála után valósult meg a műveit bemutató kiállítás, 2014-ben a Vermes-villában, ahol több mint ötven festménye, rajza és kombinált technikával készült alkotása volt látható. Az in memoriam kiállítás megnyitóján nagyon sok ember gyűlt össze, köztük egykori kollégák és barátok. Egyikük nézete tükrözi mindannyiuk véleményét: „Együtt dolgoztunk és éltünk vele, találkoztunk és mégsem tudtuk, hogy Laci egy ilyen nagy festő volt. Le a kalappal előtte.”