Akár már idén épülhet a Karva–Párkány kerékpárút

kerékpárút
Komárom |

Ahogyan az már az év első felében is körvonalazódni látszott, az építési költségek elszállása miatt csak részletekben tudnak nekilátni a hiányzó szakasznak.

A Vág–Duna–Ipoly Regionális Társulás eredetileg 1 millió 600 ezer eurós támogatást kapott a projektre európai uniós forrásokból, amely a teljes hiányzó Karva–Párkány táv költségeit fedezte volna – az árvágta miatt azonban a szükséges összeg több mint 4,2 millió euró fölé kúszott. Emiatt döntött úgy a társulás, hogy szakaszokra bontja a beruházást.

Domin István, a szervezet elnöke érdeklődésünkre elmondta, jelenleg zajlik a közbeszerzés ellenőrzése, amelynek eredményét még novemberben meg kellene tudniuk. Ezt követően tudnak szerződni a kivitelező céggel, amely kedvező időjárási feltételek esetén 2022 utolsó heteiben is elkezdheti az alapozást, valamint nekifoghat a növényzet ritkításának a Csenkei-erdőnél. A munkálatokat a táv két végénél, vagyis Párkánynál és Karvánál kezdik meg, erre biztosan elegendő lesz a keretösszeg. Az úgymond középső, a Muzsla és Ebed déli határán végigfutó szakaszhoz pedig további forrásokat keresnek. 

A fejlesztéssel lassan araszolunk az EuroVelo 6-os kerékpáros korridor szlovákiai szakaszának befejezése felé. Ehhez már csak gyakorlatilag csak a Karva–Párkány–Helemba etap megépülésére van szükség. Ami a közös Duna mente magyarországi túloldalát illeti, hamarosan átadhatják a Dél-Komárom és Gönyű, valamint az Almásfüzitő és Neszmély közti bringautat, ahol ezekben a hetekben végzik az utolsó simításokat. Előbbinek köszönhetően gyakorlatilag akadálytalanul kerékpározhatunk Dél-Komáromtól Győrön át egészen Rajkáig, majd onnan egészen Pozsonyig. Utóbbinál egy viszonylag hosszabb szakasz megépítése még a levegőben lóg: Neszmélyt kellene Lábatlannal összekötni, ill. Tát és Esztergom között sem megoldott még a kerékpárutas összeköttetés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?