Akadozó áramellátás

A bősi felvízcsatorna által a világtól elzárt három falu életét télen hagyományosan megkeseríti a jégzajlás, ekkor ugyanis nem járhat a komp. Az év utolsó napjaiban szerencsére nem volt ilyen jellegű probléma, mindössze négy órára kellett szüneteltetni a kompjáratot Vajka és Keszölcés között december 27-én.

A vajkai kompTASR-felvételA bősi felvízcsatorna által a világtól elzárt három falu életét télen hagyományosan megkeseríti a jégzajlás, ekkor ugyanis nem járhat a komp. Az év utolsó napjaiban szerencsére nem volt ilyen jellegű probléma, mindössze négy órára kellett szüneteltetni a kompjáratot Vajka és Keszölcés között december 27-én. Ez ötven kilométeres kerülőúttól menti meg a lakosokat.

Azonban az év utolsó napjaiban más probléma jelentkezett, a hideg miatt akadozott az áramszolgálatatás. Vajka 432 lakosa közül ugyanis sokan használnak még elektromos hősugárzót., és a falu transzformátora nem bírta a megterhelést, ezért többször is ki kellett hívni a villanyszerelőket. Már elkészült az új transzformátor terve, amely rövid időn belül megvalósulhat. (tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?