Akadozhat a kassai állomás felújítása

Kassa |

<p>A villamossínek modernizációja miatti útlezárások nemcsak a szintén felújítás alatt lévő állomásra érkező utasok életét nehezíti meg, hanem a felújítást végző munkásokét is.</p>

A villamossíneket tavaly augusztusban, a vasútállomást pedig 2011 decemberében kezdték el felújítani. A villamossínek felújítása közel 40 millió euróba kerül, a munkálatokat európai uniós támogatásból finanszírozza a város. A vasútállomás rekonstrukciója ennél sokkal kevesebbe, 2,8 millió euróba kerül, átadását pedig 2016 végére tervezik. Pár nappal ezelőtt újabb utak lezárását jelentették be, ami nemcsak az állomásra igyekvő utasokat, hanem a rekonstrukcióhoz szükséges anyagokat szállító teherjárművek vezetőit is korlátozni fogja. Az állomás felújítását finanszírozó Achilles Slovakia azt állítja, az útlezárásokról sem az önkormányzat, sem pedig a felújítást végző Dúha és Zue vállalat nem tájékoztatta őket. „A vasútállomás felújítását folytatjuk, annak ellenére is, hogy a korlátozások várhatóan rengeteg komplikációt okoznak“ - mondta Helena Hrobáková, az Achilles Slovakia szóvivője. Az, hogy a nehézgépek közlekedhetneke a Svätopluk és a Thurzová utca felől, csak vasárnap - az újabb korlátozások bevezetése után - fog kiderülni. (Kosice:dnes, Németi) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?