Ahonnan nem lehet gyógyultan távozni

A nagybalogi kastélyautor A Balog-patak völgyében, a hajdan számtalan kisnemes által lakott, ma már régi fényének csak töredékeit mutató falu, Nagybalog fölé magasodik Szlovákia egyik legszebb klasszicista stílusban átépített kastélya. A szemet gyönyörködtető épület ma felnőttek pszichiátriai szociális intézete. 1956 és 1959 között aggok házaként működött, majd minisztériumi rendelet alapján lett pszichiátriai szociális intézet.

Kastélytörténet

A kastély utolsó tulajdonosa a Coburg család volt. A tekintélyes uradalom, az egykori balogi vár és tartozékainak története egészen a honfoglalásig nyúlik vissza. A fellelt adatok tanúsága szerint 1347-ben már írásos emlék említi a falut mint vámszedőhelyet. A ma már csak romokban megmaradt vár birtokosai a Baloghok voltak, őket követően pedig a Széchiek. A XV. században ezt a vidéket és magát a várat is megszállta Jiskra cseh huszita hadvezér. Mátyás király idején élte fénykorát a vár. A török 1560-ban a vár alatt fogta el Bebek Györgyöt. 1608-ban mint végvár szerepelt, 1619-ben Széchi György erősíti meg, ekkor épülhettek a déli és az északi füles bástyák. A híres Széchi Mária révén került a vár a Wesselényiek birtokába, akik a falu fölött várkastélyt építettettek. A vár és a várkastély a Thököly- és Rákóczi-féle felkelések idején megrongálódott és a birtok a császárhű Koháryak birtokába került. Ez a család építtette át aztán a falu fölött 1720-ban a régi Wesselényi-féle reneszánsz kastélyt barokk stílusban, majd a család későbbi leszármazottai 1851-ben klasszicista stílusban a mai formájára. 1820 körül csodálatos angolparkot is kiépítettek, ennek még mai napig láthatók nyomai. Az első világháború után a kastély a Coburg család tulajdonába került. Ez a család arról nevezetes, hogy az egykori bolgár király sarja ebben a kastélyban élt mint politikai emigráns. A kastély a történelem forgatagában végül is állami tulajdonba került.

Itt kezdődik máig is tartó története. A kastély ma szociális otthon. Állaga viszonylag jó, külső formájában teljesen megőrizte a klasszicista homlokzatot, belső terét azonban részben átalakították és funkciójához igazították.

Aktaemberek

A legfiatalabb beteg mindössze 19 éves, még alig fél éve van az intézetbenA szerző felvételei Az otthonnak ma 120 lakója van, egytől-egyig szellemileg sérült nők. A betegeket – elmezavaruk súlyosságától függően – három különböző osztályon helyezték el. Ezek a nők elmeszakértői javaslat alapján, bírósági döntés értelmében kerültek ide. Betegségeik, zavaraik, fogyatékosságuk gyógyíthatatlan. Nincs önrendelkezési joguk. Nincs személyi igazolványuk, csak egy akta kíséri őket életük folyamán. Az intézet levéltárában őrzik születési anyakönyvi kivonataikat, rokonaik címét, valamint a betegségükről szóló orvosi szakvéleményt és a bírósági döntések másolatát. Pál Pál, az intézet igazgatója szerint ezeknek a bentlakó betegeknek legfőképpen a család, a múlthoz kötő emberi kapcsolat hiányzik a legjobban.

Az intézet falain belüli élet nem teljesen zárt, hiszen munkaterápiával, szabadidős sporttevékenységgel próbálják az erre hajlandóságot mutató lakókat a lehetőségekhez mérten egy normálisnak tekinthető életstílus szerint foglalkoztatni.

A bentlakók példás gondoskodásban részesülnek. Napi ötszöri étkezés, foglalkoztató programok, munkaterápia, hitélet, kapcsolattartás a kinti világgal – ez mind adva van. Ami mégis hiányzik, az a család. Ezek a betegek nem önellátóak, állandó felügyeletre és gondoskodásra szorulnak, dezorientáltak, helyzetfelismerésük téves, a reális életben egyáltalán nem találnák meg a helyüket.

Az alsó szinten élők felügyelettel ugyan, de szabadon mozoghatnak a kastély és a park területén. A gondozók felügyelete alatt rendszeresen lejárnak a faluba is, sőt nyáron a közeli Meleghegy strandjára is. Olykor megbámulják őket az emberek. De az itt dolgozók ezt már megszokták, a betegek meg egyszerűen nem is veszik észre a másságukat kigúnyoló kinti világot. Kétévente, ahogy az anyagiak engedik, tengerparti üdülésen is részt vesznek. Gyakran kirándulnak, elsősorban a hasonló intézmények lakóit látogatják, de bejárták már Szlovákia természeti szépségekben gazdag vidékeit is.

Tulajdonképpen a betegek mindezt a saját pénzükért kapják, amelynek ésszerű beosztására ők nem lennének képesek. A szociális járulékokat csak a bentlakók javára lehet felhasználni, ennek is csupán a 80 százalékát, mert a többit zsebpénzként kapják meg a betegek, és azt ellenőrizve költik el. A bentlakók mindegyikének van bankbetétje. Vásárolhatnak mindent, amire még plusz igényük van. Különböző szolgáltatásokat is igénybe vehetnek. Ilyen a fodrász és a pedikűrös. Egyébként minden kiadást – villany, fűtés, víz- és melegvíz-szolgáltatás – az intézmény költségvetéséből kell fedezni. Az otthonnak saját mosodája és konyhája van. Némi pluszpénzt a sertéshizlalásból és a munkaterápia keretén belüli tollfosztásból tudnak szerezni.

Hangulatváltás

A lakók munkakedve és hangulata néha pillanatonként változik. A sérült ember kontaktusteremtő képessége olykor kicsit agresszívnak is tűnhet a nem beavatottak számára. A vendég érkezésének híre pillanatok alatt szárnyra kel, az asszonyok hömpölygő áradatként követik az idegent. Megérintik, megtapogatják, valakit keresnek benne, mindenki a maga rokonát, ismerősét, családtagját várja. Az igazgatót hol férjüknek, hol testvérüknek, hol meg fiuknak vagy öccsüknek szólítják, és így is tartják számon. Egyszerre száz kérdés, száz panasz száll fel, csak kapkodja az ember a fejét. Néhányan sikongatva bújnak el a fényképezőgép elől, mások apatikusan tűrnek mindent, vagy panaszukat ismételgetik már ki tudja, hányadszor. Arcukat eltorzította a betegség, szemük fénytelen, üvegesen mered a semmibe, vagy gyanakvóan villog. Sokan táskát cipelnek, minden személyes tárgyukat oda rejtették. Állandó gyanakvásban élnek.

Az intézetben élők átlagéletkora több mint 59 év. A legfiatalabb lakó mindössze 19 éves, a legidősebb 93. Ő már a kezdetektől itt van, tehát lassan 43 éve. Vak és képtelen kommunikálni. Mindenesetre hozzá lehetne igazítani az étkezések idejét – mondják a nővérkék. Az idős nő ilyenkor automatikusan felébred, kitapogatja a tányérját és az utolsó morzsáig mindent elfogyaszt, aztán ismét valamilyen köztes létbe süllyed. Ápolóiról semmilyen tudomása nincs, mégis valamilyen külön csatornán képes érzékelni őket. A legfiatalabb beteg mindössze 19 éves, még alig fél éve van az intézetben. Személyiségzavarai alkalmatlanná tették a kinti életre. Viszonylag vidám, a hozzá intézett szavakra reagál, szívesen pózol a fényképezőgép előtt. Ki tudja, ő hány évig lesz az otthon lakója? Eddig még egyszer sem látogatták meg.

Elkülönítve

A legmegrázóbb élmény a zárt osztályon belüli elkülönítő. Az itt lakók már nemcsak ön- hanem közveszélyesek is. A zárt osztályon járkálva azt a tanácsot kapom, hogy ha lehet, soha ne fordítsak hátat egyetlen betegnek sem, mert kiszámíthatatlanok. Borzongató érzés figyelni reakcióikat. Az itt dolgozóknak sok dolog már fel sem tűnik. Egyszerűen megszokták. Sokan már nem is akarnának, talán nem is tudnának más helyen dolgozni.

A betegek életkörülményei jók ugyan, de amiben hiányt szenvednek, az a család szeretete. Állandó panaszáradatuknak ez a legfontosabb eleme. Haza szeretnének menni, látni akarják hozzátartozóikat, akik sajnos elég gyakran elfeledkeznek az intézetben elhelyezett családtagjukról. A betegek a törvény értelmében akár évi 28 nap szabadságra haza is mehetnének, sőt ha állapotuk ezt megengedi ez az időszak akár meg is hosszabbítható 42 napra. Azon napokra, míg az intézeten kívül tartózkodnak, teljes anyagi ellátásra jogosultak, tehát megkapják szociális járulékukat, így nem terhelik a befogadó család költségeit.

Az otthonban élő nők életébe némi változatosságot, új élményeket hoz a hasonló jellegű férfi intézetekben (a naprágyi férfi szociális pszichiátriai intézmény és a kürti szociális intézet) tett látogatás vagy az onnan érkező látogatók. Farsangkor a kürti betegek voltak itt, húsvét után, április 4-én pedig a naprágyiak jönnek öntözködni. Ezek az események zenés, kulturális rműsorral járó rendezvények; a lakók nagyon élvezik és türelmetlenül várják. A találkozók előtt a lányok, asszonyok szépítkeznek, ajándékokat készítenek, és álmodoznak. Olykor röpke szerelmek is szövődnek a nagyterem táncparkettjén. Ezeknek a nőknek ugyanolyan biológia igényeik vannak, mint az egészségeseknek. Viszont sokkal érzékenyebbek, sokkal labilisabbak és nagyon gyakran megváltozik a hangulatuk.

Családtalanul

A pszichiátriai intézet zárt részlegének lakói Az intézmény 120 lakója 22 járásból érkezett ide. Százalékarányosan 42% -uk magyar, 1 nő romának vallotta magát, a többiek szlovákok. Ez nem hivatalos népszámlálási adat, csupán egy belső statisztikai kutatás eredménye. Ezt a nyelvhasználat miatt is fontos, hiszen itt a gondozónak kell alkalmazkodnia a beteghez. Az alkalmazottak tulajdonképpen pótcsaládtagként törődnek a lakókkal. Mindössze 57-en vannak, és ebbe beletartozik a műszaki személyzet is. Az egészségügyi ellátás négyműszakos, a konyha minden nap működik. Az igazgató egyszerre munkaadó, családfő, pszichológus és lelkiatya. Mindenkit meg kell hallgatnia. Mert a bentlakóknak alig tíz százalékával tartja a családja a kapcsolatot. Ők viszont rendszeresen kapnak levelet, látogatót, olykor csomagot, és szabadságra is hazaviszik őket. A többiek sóvárogva vágynak ugyanilyen jelzésre volt családjuk részéről. Vannak azonban olyanok is, akik szerint bent jobb, mint bárhol másutt. Itt mindenük megvan. Tető a fejük felett, étel, ruha, egészségügyi ellátás, ha kell gyógyszer is. Ott a szép park, televízió, rádió, társasjáték. Mi kell hát még – kérdezhetném?

Várólistán

Hová kerülnek hát az életüket itt leélők? Haláluk után az intézmény először a rokonságot értesíti. Ha azok nem tartanak igényt családtagjukra, akkor vagy a falu temetőjében földelik el vagy pedig egy szerződés értelmében a kassai orvosi egyetem patológiai intézetében szolgálják a tudományt, később földi maradványaikat elhamvasztják és szétszórják. Azoknak a családoknak, akik jelentkeznek az elhunyt családtagért, a törvény értelmében átadják az elhunyt örökségét. Ha senki nem jelentkezik, akkor a már a megtakarított pénz visszaszáll az államra.

Az intézmény várólistáján 37 személy neve szerepel. Csupán két ilyen jellegű intézet van a besztercebányai megyében, a másik kapacitása csupán harminc férőhely, az ottani várólistán is több mint húszan vannak. Az intézményből gyógyultan senki sem távozik, hiszen az itt lévők állapota végleges, a betegeket csak kezelni lehet, meggyógyítani nem. Évente 6 haláleset az átlag, ennyi az üresedés is.