Agresszívek a postásokkal a járványtagadók

posta
Bős/ Pozsony |

Nem először fordult elő, hogy a járványtagadók a postai alkalmazottakon töltötték ki a mérgüket. A hét eleji bősi incidens kapcsán kiderült, hogy egyre több támadás éri a postásokat.

Hétfőn három, magát élőlénynek nevező, a maszkviselést és a járványügyi intézkedéseket elutasító személyhez kellett rendőrt hívni a bősi postán. Felszólítás ellenére sem vették fel a maszkot, sértegették és megfenyegették a posta alkalmazottait, trágárságokat kiabáltak. A helyszínre riasztott járőrök vezették ki őket az épületből. Bindics László bősi lakos, aki a kórházat is megjárta a Covid-19 fertőzéssel és korábban aláírásgyűjtést indított a post-Covid-rendelők kialakításáért, tanúja volt az esetnek. Lapunknak elmondta, hogy több helyi fiatallal elítélik az eseményeket. „Elutasítjuk az ilyen fajta rendbontást és radikalizmust, azt, hogy inzultálják a postai alkalmazottakat és a sorban álló embereket is. Ettől nem lesz jobb a járványhelyzet” – véli Bindics, aki szerint a szomszéd faluból érkező járványtagadók azt mondták, a jövő héten is portyára készülnek a bősi postán.

A postások viszont látszólag tehetetlenek a rendbontókkal szemben, ha a kérés és a határozott kiállás sem segít, riasztani kell a rendőröket. Ezt Jana Lukáčová, a Szlovák Posta szóvivője is megerősítette hozzátéve, hogy a bősi nem egyedülálló eset, naponta előfordul ilyen a szlovákiai postákon.

„Az elmúlt hetekben fokozódott a járvány elleni intézkedések feltűnést keltő megszegése és a postai alkalmazottakkal szembeni verbális agresszió.

Természetesen ezek a konfliktusok negatív hatással vannak az járványhelyzettől függetlenül az első vonalban dolgozó postai alkalmazottak lelkiállapotára. Nagyon sajnáljuk, hogy sok olyan polgár van, aki szó szerint a postán tölti ki a frusztrációját és a haragját” – nyilatkozta Lukáčová megjegyezve, hogy annak ellenére lett a posta a  járványtagadók célpontja, hogy a fiókok megkülönböztetés nélkül, mindenkinek nyitva tartanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?