Agócs Attila folytatni kívánja a városfejlesztést

Fülek |

A Losonci járásbeli Fülek polgármestere a szombati (11. 10.) önkormányzati választások után Agócs Attila (Most-Híd) maradt. Agócs, aki egyedüli polgármesterjelöltként indult, a TASR hírügynökségnek elmondta: a jövőben a megkezdett projekteket akarja lezárni és folytatni kívánja a város fejlesztését.

„Befejezzük a vásárcsarnok építését és a váralja átépítését. Folytatjuk a vár és a Daxner Utcai Óvoda felújítását. A Mocsáry Lajos Alapiskolában inkluzív oktatási központot létesítünk és üzembe helyezzük a tornaterem zuhanyzóit is, az Iskola Utcai Alapiskolában új szaktantermet építünk ki” – ismertette néhány tervét a polgármester. 

Az önkormányzat további tervei között szerepel a vállalkozók támogatása a Leader támogatási rendszeren, valamint egy határon átnyúló projekten keresztül, tűzoltószertár építése az önkéntes tűzoltók számára, a parkban lévő tó kitisztítása, illetve egy körbekerített, többfunkciós sportpálya kiépítése.

„A temetőben megjavítjuk a kerítést és hozzálátunk a járdák felújításához. Napközi otthont létesítünk az idősek számára, és támogatni fogjuk a röntgen osztály újbóli kiépítését. Igyekszünk több városi lakást szerezni. Megjavítjuk a városháza homlokzatát, a volt Kovosmalt területén pedig új ipari csarnokot létesítünk a munkahelyteremtés érdekében” – tette hozzá Agócs.

A választások füleki eredményeivel elmondása szerint elégedett. „A Most-Híd képviselői kétharmados többséget szereztek. Ez stabilitást jelent, és egyben garantálja, hogy folytatni tudjuk a megkezdett városfejlesztést. Természetesen továbbra is együtt fogunk működni a többi képviselővel is, és bízom benne, hogy meg tudjuk őrizni a barátságos légkört” – zárta a polgármester.

 A Statisztikai Hivatal által közzétett végeredmények szerint Agócs Attila 1671 szavazatot (100%) kapott. A választási részvétel Füleken 23,65%-os volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?