Adakozó kedd Érsekújvárban

Adakozó kedd Érsekújvárban
Érsekújvár |

Negyedik alkalommal kapcsolódott be Érsekújvár a Giving Tuesday – Adakozó kedd mozgalomba, a főtéri gyűjtőponton lévő önkénteseknek több táska konzervet, babatápot, tésztát, sampont hoztak az érsekújváriak.

Tartós élelmiszert és tisztálkodó szereket gyűjtöttek a társadalom peremén élő lakosoknak az önkéntesek, az önkormányzat, a Pontis Alapítvány és a Kompas Közösségi Központ szervezésében. Az önkormányzat a tavalyi évhez hasonlóan bevonta az együttműködésbe az iskolákat és az intézményeket. Az árut a SoVA élelmiszerkiadóban osztják ki, a Kompas Közösségi Központ, Pribina utca 3-as szám alatti székházában.

„Elsősorban azokat segítjük a beérkezett adományokkal, akik nyugdíjasként, valamint rokkantnyugdíjasként regisztráltak a városházán, és bevételük nem haladja meg a 280 eurót. Mintegy harmincan vannak. Hetente egy alkalommal kérhetnek tartós élelmiszert, havonta négy táskányi élelmet kapnak. Ha még ezen kívül is kimarad zöldség, gyümölcs, vagy pékáru, azoknak is juttatunk, akik szintén szerény bevételből élnek. Egyszeri támogatással olyanokat is segítünk, akik váratlanul krízishelyzetbe kerültek” – tájékoztatott a standnál Lukáš Kocera, a Kompas tapasztalt önkéntese.

Néhány napon belül kiderül, mennyi adomány gyűlt össze. Tavaly két tonna élelmiszert és tisztálkodó szert kaptak a lakosoktól, cégektől. Több napon át osztályozták az árut, hogy heti rendszerességgel jusson belőle a rászorulóknak. A hajléktalanoknak meleg levest és péksüteményt adnak, idén a Pribina utca udvarában lesz az ételosztás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?