A Zsidó Kultúra Európai Napja

Komárom. Negyedik alkalommal kapcsolódik be a Komáromi Zsidó Hitközség a Zsidó Kultúra Európai Napja rendezvénysorozatba, amelyet 1996 óta mindig szeptember első vasárnapján tartanak.

A látogatók megtekinthették a Snitzer Ármin mikromúzeumot, ahol zsidó kegytárgyakat is kiállítottakVas Gyula felvételeAz idei év témája a „Zsidóság és az oktatás”, ezért a programokat is úgy állították össze, hogy az ismeretterjesztés, a nevelési, oktatási célzatú rendezvények alkossák annak gerincét.

Az ünnep kapcsán tegnap nyílt napot tartottak a Menházban, ahol az érdeklődők szakszerű idegenvezetés mellett tekinthették meg a zsinagógát, a Spitzer Béla kiskönyvtárat, a Snitzer Ármin mikromúzeumot, a holokauszt 60. évfordulójára készült kiállítást. „Örömünkre szolgált, hogy a nap folyamán mintegy százötvenen látogattak ide a Menházba, amely zsidó közösségi és kulturális központként is működik – mondta Paszternák András, a Komáromi Zsidó Hitközség programszervezője. – Ezzel a mai rendezvénysorozattal, és az általunk kínált további programokkal az a célunk, hogy interaktív formában megismertessük az embereket, főleg a fiatalokat a zsidó ünnepekkel, szokásokkal, történelemmel. Ezen a téren ugyanis nagyon nagy a tudatlanság, amely aztán előítéleteket szül.”

Tájainkon napjainkban komolyabb attrocitások szerencsére nem érik a zsidókat, ha mégis akadnak kisebb összetűzések, azok, Paszternák András szerint főleg éppen a tudatlanságból, bizalmatlanságból erednek. Ezért is tartja nagyon fontosnak, hogy a középiskolákban tavaly óta szeptember 9-én holokauszt-emléknapot tartanak.

Tegnap interaktív bemutatót tartottak a holokauszt oktatási tapasztalatairól, Iski Ibolya, a Pátria rádió szerkesztője a rádióban elhangzott zsidó műsorokból adott ízelítőt, Varga László történelemtanár – saját kutatásaira támaszkodva – a Nagymegyeri Zsidó Hitközség történetéről tartott előadást. Átadták továbbá a „Kehila–Közösségért” elnevezésű díjat; a kitüntetésben azok részesülnek, akik az elmúlt év folyamán sokat tettek hitközségükért, kivették részüket a fiatalok neveléséből, oktatásából. Az ünnepségen jelen voltak a dunaszerdahelyi, a galántai és az érsekújvári hitközségek tagjai is. Az „Ismerjük meg szomszédainkat!” elnevezésű program visszatérő pontja a Zsidó Kultúra Európai Napjának. A komáromiak ezúttal szombathelyieket láttak vendégül, aki saját tapasztalataikról számoltak be. A rendezvénysorozat Ünnepváróval ért véget, hiszen bő egy hét múlva, szeptember 15-én kezdődik a zsidó újév.

A Komáromi Zsidó Hitközség ma 70 tagot számlál, míg a második világháború előtt háromezer fős volt. Paszternák András szerint az utolsó pillanatban kezdtek életet lehelni e közösségbe, amelyet, sajnos, nagyrészt idősek alkotnak. Folyóirat kiadásával, programok szervezésével és oktatással próbálják megmenteni hagyományaikat, kultúrájukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?