A víz szalad, de a kő marad

Október elején ünnepelte fennállásának második évfordulóját Rimaszombatban a Magyar Nyugdíjas Kör. Tamás Aladárné 92 éves gyémántdiplomás pedagógussal a klub működéséről beszélgettünk.

Mi hívta életre a klubot?

Évekkel ezelőtt megfogalmazódott az igény, de sokáig nem volt megfelelő hely. Amikor létrejött a Magyar Közösségi Ház, rögtön bejelentkeztünk.

A körnek jelmondata is van...

Igen, Wass Albert egyik verssorát tűztük a zászlónkra: A víz szalad, de a kő marad.

Rendszeresen találkoznak?

A klub lelki felüdülést szeretne nyújtani a magányos embereknek, a közösségre vágyó időseknek, hogy találkozhassanak, beszélgethessenek. Megemlékezünk történelmi évfordulókról és neves íróink születési évfordulóiról is, idén például Balassi Bálintra emlékeztünk. Legutóbb az ősz volt a téma, irodalmi összeállítást készítettünk. A sajógömöri prímásverseny adta az ötletet, hogy irodalmi összeállítást készítsünk Rimaszombat híres cigányprímásairól. Az egykori szabadalmi város büszke volt a zenészeire, akik messzi tájakra is eljutottak. A híres Dombi Marci portréja az úri kaszinó falán függött.

Tavaly kirándulást szerveztek.

Miskolcon megnéztük a Munkácsy-kiállítást, Budapesten a parlamentben voltunk és a Terror-házában. Két év egy nyugdíjasklub életében nagy idő. Ma, amikor a Csemadok megszüntette az irodalmi kávéházát, amelynek a nyugdíjasklub tagjai aktív látogatói voltak, még fontosabb, hogy legyen egy hely, ahol összejöhetünk.