A tizenkettedik ember volt a DAC aranycsapatában

„Amióta az eszem tudom, focirajongó vagyok. Kapusként kezdtem pályafutásomat, ám miután sikeresen leérettségiztem a kassai ipariban, sajnos egy könyöktörést követően, 19 évesen abba kellett hagynom a védést. Czafík István, a galántaiak akkori edzője felajánlotta, legyek a csapat gyúrója. Először kicsit haboztam, azzal biztatott, hogy erősek a kezeim, s gyorsan megtanulom a szakmát. Végül igent mondtam, s hamarosan hobbimmá vált ez a munka. Jólesett, hogy a játékosoktól sorra kaptam a dicséreteket” – emlékszik vissza a kezdetekre Simonics István.

Czafík edző indította el

Czafík István rendkívül elégedett volt vele, s egy ideig követte is a mestert: kétszer a vágai, egyszer pedig a taksonyi együttessel léptek magasabb osztályba. „Természetesen állandóan képeztem magam, nagyon sokat adott a féléves pozsonyi tanfolyam, amelyen a szakma legjobbjai tartották az előadásokat. Később az Inter ifjúsági csapatához kerültem, de gyakran besegítettem az élvonalbeli felnőtt gárdának is. Ebben az időszakban Pavol Kršek felkért, legyek a szlovák ifiválogatott gyúrója. Azonnal igent mondtam. Ezt követően ajánlatot kaptam František Kor-čektól, aki a korosztályos csehszlovák nemzeti csapatokat irányította. Az első akción alaposan letesztelt, egyedül voltam hatvan játékosra, éjfélig gyúrtam a futballistákat. Ez meggyőzte Korčeket, s összesen öt és fél évig működhettem az ifjúsági válogatottnál. Többek között Stejskal, Mikloško, Kad-lec, Chovanec, Moravčík és Skuh-ravý is megfordult a kezeim között.”

Ebben az időszakban csak mellékállásban tevékenykedett gyúróként, hiszen az egyik vendéglátó-ipari cégben a karbantartók mestereként dolgozott.

Misi bácsi hívta a DAC-ba

Pályafutása sorsdöntő mozzanatához érkeztünk: „Sosem felejtem el 1982. augusztus huszadikát. Este fél tízkor megjelent a lakásomon Weiss Misi bácsi. A DAC legendás elnöke röviden csak annyit mondott, csupa jót hallott rólam, alkalmazni akarnak, de már másnap délelőtt be kell lépnem. Először csak hebegtem, habogtam, aztán bólintottam. A stadionban szívesen fogadtak, de mielőtt szerződtettek, próbaként Tóth Lacit, a néhai Gőgh Kalmit és Krištof Karcsit kellett meggyúrnom. Nem ijedtem meg, a szokásos procedúrákat alkalmaztam. Miután mindhárman elismerően nyilatkoztak a ténykedésemről, gyorsan megállapodtunk. Ettől a pillanattól kezdve lettem profi gyúró.”

Igaz, a futballistákhoz hasonlóan hivatalosan máshol volt alkalmazva, eleinte a dunaszerdahelyi Agrostavnál, majd a balonyi szövetkezetnél vezették a nyilvántartásban. A népszerű Pista csak később tudta meg, hogy elődje családjával Németországba disszidált, ezért volt olyan sürgős a jövetele. Eleinte stoppal járt Dunaszerdahelyre, ám egy alkalommal sem késte le az edzés kezdetét.

Két elbukás után feljutás

„Életem legszebb időszakát töltöttem a DAC-nál. Szinte az egész Dél-Szlovákia magáénak érezte a klubot. Fantasztikus légkör uralkodott a stadionban. Az első két évben Szikora György irányításával még nem sikerült feljutni az élvonalba, előbb a besztercebányai Dukla, majd a ligeti ZTS előzött meg bennünket. Sosem felejtem el azt, ahogyan a ligeti vereség után együtt zokogtunk az öltözőben. Ezzel is rácáfolok azokra a híresztelésekre, hogy néhány focistánk nem játszott teljes erőbedobással a sorsdöntő meccsen.”

Számtalanszor sprintelt a sérült játékoshoz, kis túlzással azt is mondhatnánk, mire a tőle jóval idősebb csapatorvos, Stadrucker Sándor odaért, már talpra is állította a játékost. „Stadival nagyon jó volt együtt dolgozni, megfontolt tapasztalt dokiként ismertem meg.”

Jókor jött a sikerkovács

Több edző alatt tevékenykedett a sárga-kékeknél, Pecze Károllyal értette magát meg a legjobban, de a többiekkel sem volt semmilyen gondja. „Rendkívül jó húzásnak bizonyult Pecze Károly szerződtetése. A szakmailag tökéletesen képzett mester mindent előre kiszámított, létfontosságúnak tartotta a keleti meccseket, azt mondta, ha ott sok pontot gyűjtünk, simán nyerjük a bajnokságot. Igaza lett. Volt is ünneplés bőven, legalább egy hétig tartott a dáridó. A csehszlovák élvonalban is bizonyított a gárda, amely sokat tanult a Bohemianstól elszenvedett 0:8-ból. Akkor jöttek rá Kapkóék, hogy még nem világbajnokok.”

Mókázott, bohóckodott

Úgy tudom, igazi mókamester volt, a játékosokat úgy elszórakoztatta, hogy fel sem fogták, rövidesen a Sparta vagy Slavia ellen lépnek pályára. „Ez hozzátartozik a gyúrói hivatáshoz, mindent elkövettem, hogy focisták ne feszült arccal vonuljanak a pályára. A meccs napján már reggeltől igyekeztem felvidítania társaságot, de igazából az autóbuszban, útban a stadion felé hoztam ki magamból a maximumot. A siker kedvéért bohóckodtam, szórtam a frappáns vicceket, ügyetlenkedtem, csakhogy eltereljem a játékosok figyelmét. Kezdés előtt minden játékos fenekére vágtam, s valamennyiükhöz volt biztató szavam.”

Szakmailag is képezte magát, sokat ellesett a mexikói vb-re kijutott, Mezey György irányította magyar válogatott tatabányai gyúrójától, Sándor Istvántól. „Tubi az egyik legjobb barátom volt, aki gyakran meglátogatott. Ismerte a szakma minden csínját-bínját, kár, hogy olyan régen eltávozott az élők sorából.”

Bevált Pecze Károly jóslata

Simonics István részese volt az 1987-es nagy menetelésnek, amely a Szlovák és Csehszlovák Kupa elhódításában csúcsosodott ki. „Kiváló kollektívát alkotott a csapat, a mester mindig alaposan feltérképezte a soros ellenfelet, s ennek meg is lett az eredménye. A kopřivnicei finálé előtt szinte mindenki előre elkönyvelte a Sparta sikerét, Pecze Károly viszont bízott védenceiben. Még a döntő napján is azt mondta, hogy a döntetlennél alább nem adjuk, s az esetleges tizenegyespárbajban mi leszünk kedvezőbb helyzetben. A nemzetközi porondon is megálltuk a helyünket, bár tandíjként kiestünk a svájci Young Boysszal szemben. Egy évvel később viszont hatot rúgtunk a Norrköpingnek, s a világhírű Bayern következett. Münchenben kedvesen fogadtak bennünket a német klubvezetők, ám Olaf Thonékon látszott, lebecsülik a csapatunkat. Kár, hogy nem tudtuk ezt kihasználni, de így is emelt fővel búcsúztunk.”

Majoros, Medgyes, Mičinec

Sok labdarúgó megfordult nála, voltak kedvencei is. „Majoros Gyuri, Medgyes Jóska és Tibor Mičinec állt hozzám a legközelebb. Mindhárman értették a tréfát, de sosem bántottak meg, öröm volt velük dolgozni. Sajnos, Józsi fiatalon elhunyt. Az egyik meccsen futballcsukával megrúgták a kezén levő anyajegyét, ami később elrákosodott. Én voltam az első, akinek megmutatta az első daganatait. Persze az említett trión kívül is mindenkivel jó viszonyra törekedtem. Voltak, akik elaludtak a gyúródeszkán, mások ellazultak, s olyanok is akadtak, akik kiöntötték a lelküket. Ilyenkor a szakmai dolgok mellett a magánéleti problémák is szóba jöttek. Az sem ment ritkaságba, hogy nőügyekben kértek tőlem tanácsot.”

Kijött az edzőkkel

Az edzőkkel sem voltak konfliktusai, a sikerkovács Pecze Károly mellett Szikora Györggyel, Gőgh Kálmánnal és Anton Dragúňnyal is szót értett. Azt viszont máig nem érti, hogy Molnár Zoltán, akivel Szencen együtt dolgozott, miért nem akarta őt a bősi gárdánál…

A kilencvenes évek elején kecsegtető ajánlatot kapott az élvonalba kacsingató szenciektől. „Sajnos, a homonnaiak ellen elbuktuk a sorsdöntő meccset. A balsiker után elfordultak a klubtól a támogatók, s vége lett a nagy menetelésnek. Ezután megkerestek a bősiek, örömmel mondtam igent, hiszen a csapatot Majoros Gyuri irányította. Nagy lelkesedéssel láttam munkához, de sajnos komoly egészségi okok miatt idő előtt befejeztem pályafutásomat.”

Simonics István jelenleg rokkantnyugdíjasként Galántán él, s bízik benne, hogy a DAC hamarosan újra feltámad.

NÉVJEGYKÁRTYA

Név: Simonics István

Született: 1948. május 17-én Galántán

Lakhelye: Galánta

Gyúrói állomáshelyei: Galánta, Vága, Taksony, Inter, szlovák ifi válogatott, csehszlovák ifjúsági válogatott, Dunaszerdahely, Szenc, Bős.