A tizenharmadik szoba

Érsekújvár. „Az egészségügyben tapasztalható anyagi gondok intézményünk számára sem teszik lehetővé, hogy a gyógyításon túl más területen is korszerűsítsük a betegellátást.

Érsekújvár. „Az egészségügyben tapasztalható anyagi gondok intézményünk számára sem teszik lehetővé, hogy a gyógyításon túl más területen is korszerűsítsük a betegellátást. Örömünkre szolgál, hogy támogatóink jóvoltából új játszószobával gazdagodhatott a gyermekosztály” – mondta Marian Karvaj kórházigazgató az átadási ünnepségen. Az érsekújvári Egyetemi Kórház gyermekosztályán a vágbesztercei székhelyű Osmijanko Polgári Társulás már a tizenharmadik játszószobát adta át a beteg gyerekeknek. Jana Kubranská, az Osmijanko PT igazgatója az ugyancsak vágbesztercei születésű Ján Króner színésszel közösen nyitotta meg a meseszoba ajtaját, ahol a játékok, képeskönyvek, számítógép és televízió található. „Ötven páciens és ugyanennyi szülő befogadására alkalmas osztályunkon ebben a pillanatban 31 kis beteget kezelünk, és jelenleg tizennégy szülő kérte, hogy a gyereke mellett maradhasson. Műszaki berendezéseink jelentős része szponzori ajándék, enélkül nem sokat tehetnénk. További, a beteg állapotát figyelő berendezésekre lenne szükségünk” – árulta el Michal Medovarský, a gyerekosztály főorvosa. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?