A találkozások színhelye

A találkozások színhelye
Pozsonyeperjes |

Már a tizenkettedik Eperfesztivált tartották a hétvégén Pozsonyeperjesen, amelyet a falu önerőből, hivatásos szervezők nélkül rendez évek óta. Saját lakosainak és az ez alkalomból ide látogató vendégeknek.

Több napos, sőt, hetes előkészületek előzték meg az idei Eperfesztivált is Pozsonyeperjesen. Bő egy héttel a nagy nap előtt már nagyban folyt a lekvár főzés, hogy legyen mivel megtölteni a palacsintákat és egyéb finomságokat a fesztivál napján. Ez alkalommal sem volt hiány segítő kezekben, összefogtak a helyi lányok, asszonyok és több mint húszan álltak neki, hogy feldolgozzák az 500 kg epret, amit a község a fesztiválra vásárolt a nagyabonyi földekről. A nagy lekvár főzés, mint minden alkalommal, ezúttal is az iskolai konyhán zajlott, két egész napon át.

Az iskolások palacsintái.

„Nyugodtan mondhatjuk, ez a fesztivál már kinőtte Pozsonyeperjest. A helyiek szívesen invitálják erre az alkalomra barátaikat, rokonaikat, közelről távolról, úgyhogy a fesztivál szombat, amolyan találkozások színhelyévé vált. Érvényes ez nemcsak a látogatókra, vendégekre, de az előkészületekben részt vevő helyiekre is. Például a Légi Veteránok Klubja már januárban előjegyezte a fesztivál dátumát, hogy biztosan részt vehessenek majd, hiszen nagy rajongó táboruk van nálunk is. Nagyon jó érzés minden évben újra és újra tapasztalni a lendületet, a lelkesedést, azt hogy összefog a falu népe és szervez magának egy fesztivált” – lelkesedik Ribánszky Jarmila polgármester.

Tény és való, hogy a falu valamennyi szervezete kiveszi a részét az előkészületekből, ugyanúgy mint a lebonyolításból. Akár a nyugdíjas szervezetről van szó, akik rétesekkel készülnek, vagy az összetartó sikeres tűzoltó csapat, akik a tüzes vadgulyást főzik, vagy a rokkant nyugdíjasok szervezete a híres babgulyásukkal. Az óvodás csapat, azaz a szülők és pedagógusok, epres somlói galuskát készítettek, az iskolások szülei a tanárokkal együtt pedig óriási mennyiségű, eperlekvárral töltött palacsintát. És természetesen kihagyhatatlan az Eperjesi Vegyes Kórus terméke, a Dalos Lángos, amely már tisztes hírnévre tett szert, a látogatók közül szinte senki nem hagyja ki, hiszen a nagymamától ismert ízeket idézi fel sokakban. A délelőtti foci rangadót a sportszervezet készíti elő, a reggeli gyerek horgászversenyt pedig a helyi horgászszervezet. Az eladásból nyert bevételt, minden szervezet a saját szükségletei alapján használhatja fel.

A találkozások színhelye

Bár a délután folyamán kétszer is szinte leszakadt az ég, vízözön szerű esővel gazdagítva a programot, senki sem adta fel és a jó hangulat is töretlen volt. „Sőt, azt mondanám, hogy „hála” a zuhatagnak, háromszor nyitottuk meg az idei fesztivált, mindig más-más korosztály számára. Először a gyerekek számára, majd az idősebb korosztálynak és végül az esti program hajnalig tartó szórakozással a fiatalok számára” – konstatálta végül is elégedetten a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?