A taksonyi töltőállomás a világ legszebbjei között

Taksony |

<p>A legszebb töltőállomások között szerepel a galántai járásbeli községben található benzinkút. Nem először sorolják a világ legszebb töltőállomásai közé.</p>

Egy dizájnnal foglalkozó internetes portál a napokban rangsorolta a legszebb töltőállomásokat. Kilenc benzinkutat választottak ki, köztük a 2011-ben nyílt taksonyit. „Nézze meg azt a kilenc benzinkutat, amelyek tervezői arra törekedtek, hogy újraértelmezzék az autózás eme lényeges elemét” – olvasható a portálon. A listán egyebek mellett amerikai, spanyolországi, olaszországi és grúziai kút is szerepel. Peter Prekop, a benzinkutat üzemeltető hálózat igazgatója lapunknak elmondta, az újságokból értesültek az elismerésről. „Ez az épület teljesen eltér a hagyományos töltőállomásoktól. Szeretjük az építészetet és a dizájnt, ezért építtettünk formabontó töltőállomást” – nyilatkozat Prekop. Hozzátette, a benzinkút egy csehországi építész, Jerry Koza tervei alapján készült. A töltőállomás feletti tetőszerkezet űrhajóra emlékeztet. Az esti megvilágításban még imponálóbb az épület. A tetőszerkezet fával borított oszlopain keresztül elvezeti az esővizet. Az építészeti megoldások lehetővé teszik a töltőállomás bővítését. Még ma, négy évvel a nyitás után is sok autós rácsodálkozik a rendhagyó töltőállomásra, néhány környékbeli viszont úgy látja, befejezetlennek tűnik a világhírű építmény. Nem sokkal a nyitás után, 2012-ben egy szlovákiai internetes portál egy holland oldal értékelésére hivatkozva sorolta a világ legszebbjei közé a taksonyi töltőállomást. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?