Párkány. A határ menti városban is több óvoda közül választhatnak a szülők. Az igazgatónőktől megtudtuk, talán éppen emiatt néhányan úgy döntenek, csak nyáron, esetleg szeptemberben foglalkoznak majd azzal, melyik nevelési intézményt válasszák gyermeküknek.
A szülők egy része később választ óvodát gyerekének
Bartók utcai óvoda: Hégli Marianna igazgatónőtől megtudtuk, idén harminc új gyermeket írattak be az intézményükbe. „Szeptembertől velük együtt, 110 gyermek látogatja majd hatosztályos óvodánkat, amelyben három magyar és három szlovák csoport van. A beíratott gyermekek száma is fele-fele arányban oszlik meg, mint ahogy ezt az évek során megtapasztaltuk” – tájékoztatott Hégli Marianna, aki korábbi tapasztalatai szerint biztos abban, hogy az év folyamán még néhány szülő felkeresi őket gyermekével.
Hársfa utcai óvoda: A Hársfa utcai óvoda igazgatónője, Nagy Gizella lapunknak elárulta, idén elsősorban az alapiskolai beiratkozások során örülhettek a pedagógusok. Csak ebből az egy óvodából harminc gyermek folytatja tanulmányait a magyar alapiskolában. Az intézményben a három magyar osztállyal dolgozó pedagógusok – kis, középső és nagycsoportban – magyarul foglalkoznak a gyermekekkel. Szeptembertől húsz óvodást fogadnak be intézményükbe, így összesen hetvenen lesznek. Sajnos, a beíratott gyermekek száma tízzel kevesebb, mint amenynyi búcsút vesz nyáron az óvodától. (száz, buch)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.