A sztrájk sem kizárt

Gúta. Tiltakozó megmozdulást tartottak a Kromberg & Schubert kábelgyár alkalmazottai a KOVO vasas szakszervezet csúcsvezetőinek részvételével a tegnap délutáni műszakváltás idején.

A szakszervezetiek figyelemfelkeltésnek, a cégvezetés nyomásgyakorlásnak tekinti a tegnapi megmozdulástVas Gyula felvételeA munka egy percig sem szünetelt, először ugyanis a váltásra érkezők, majd a délelőtti műszakból távozók fejezték ki nemtetszésüket.

Az elégedetlenséget Emil Machyna, a KOVO elnökének szavai szerint az váltotta ki, hogy a munkáltató nem teljesíti a kollektív szerződésben foglaltakat, főleg ami a béreket, a prémiumokat és a normatívát illeti. „Azért gyűltünk össze, hogy a vállalatvezetés tudomására adjuk, nem értünk egyet a dolgozókkal szemben alkalmazott módszereivel és felhívjuk a figyelmet a munkatörvénykönyvben foglaltak megsértésére” – mondta. A szakszervezet kezdeményezésére – a munka-, szociális és családügyi minisztérium által kinevezett köz?vetítő jelenlétében – március 7-én asztalhoz ülnek a felek, azaz a szakszervezet delegáltjai és a vállalat vezetése, hogy tárgyaljanak a kialakult helyzetről. Machyna szerint ha az egyeztetés nem hoz eredményt, nem riadnak vissza a sztrájktól sem.

A vállalatban hosszú hónapokig tartó tárgyalássorozat után tavaly július elsejével sikerült tető alá hozni a kollektív szerződést. Ennek egyik pontja a pótlékokra vonatkozik. „Az alkalmazottak havonta 1000 korona jelenléti pótlékot és 4000 korona teljesítménypótlékot kaphatnak. A jelenléti pótlék elveszik, ha az adott dolgozó betegszabadság miatt akár egy napot is távol marad munkahelyétől – magyarázta Kobida Mária, a vállalati szakszervezet elnöke. – A cégvezetés azonban február elsejétől be akarja vezetni, hogy aki egy hónapban két napot meghaladó ideig van betegállományban, annak nemcsak a jelenléti, hanem a teljesítménypótlékát is megvonja. Ezt nagyon igazságtalannak tartjuk.” A cég ezenkívül ún. időkeret (časové konto) aláírására kötelezi az alkalmazottakat, akik pedig erre nem hajlandóak, azok Kobida Mária szerint havonta mintegy 700 koronával keresnek kevesebbet.

Jaroslav Hric, a gyár gazdasági igazgatója nagyon elhamarkodottnak tartotta a tegnapi megmozdulás, hiszen mégt folynak a tárgyalások. Cáfolta, hogy a munkaadó megszegné a kollektív szerződést, sőt, szerinte éppen a szakszervezet teszi azt ilyen tiltakozó akciókkal. Utalt arra, hogy a betegszabadságot egyesek kihasználják, ugyanis, mint megjegyezte, könnyű orvosi igazolást szerezni arról, hogy valaki beteg. Arra az újságírói kérdésre, hogy valóban anyagi hátrányba kerültek azok, akik nem írták alá az időkeretre vonatkozó megállapodást, azt válaszolta: ők más feltételek mellett dolgoznak, ezért másként történik bérezésük is. Az időkeretről egyébként is megegyeztek a kollektív szerződés tárgyalása során, és azóta nem érkezett a szakszervezettől kérés annak megváltoztatására. A teljesítménypótlék megvonására irányuló kérdést pedig megkerülte. Ő egyébként – állítása szerint – csupán az újságíróktól értesült a tiltakozó megmozdulásról, a szakszervezeti vezetők azt a fáradságot sem vették, hogy bejelentsék szándékukat. A tiltakozó akciót egyértelműen nyomásgyakorlásnak tekinti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?