A szociális ösztöndíj összege a tanulmányi átlagtól is függ

Komárom. Június elsejével lépett hatályba az oktatásügyi minisztérium 311. számú rendelete, amely a középiskolás diákok ösztöndíjazását szabályozza. A rendelet értelmében az ösztöndíjat az anyagi szükséghelyzetben lévő családokban élő középiskolások, illetve az ő törvényes képviselőik kérvényezhetik.

Komárom. Június elsejével lépett hatályba az oktatásügyi minisztérium 311. számú rendelete, amely a középiskolás diákok ösztöndíjazását szabályozza. A rendelet értelmében az ösztöndíjat az anyagi szükséghelyzetben lévő családokban élő középiskolások, illetve az ő törvényes képviselőik kérvényezhetik.

A stipendium összege a diák tanulmányi előmenetelétől függ: 2-es átlagig a havi juttatás 1200 korona, 2–3 között havi 800 korona, 3-nál rosszabb tanulmányi átlag esetén pedig havi 600 korona. „A napokban kaptuk meg az ösztöndíj igénylésére és kifizetésére vonatkozó módszertani utasítást – tájékoztatta lapunkat Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója. – Az egyes középiskoláknak mindenekelőtt szerződést kell kötniük az Oktatásügyi Információs és Prognosztikai Intézettel, enélkül az adott iskola nem válhat az ösztöndíj kifizetőjévé. Az osztályfőnök bevonásával tájékoztatjuk a diákokat, rajtuk keresztül pedig a szülőket erről az új lehetőségről. Az érintett szülőknek az anyagi szükséghelyzetüket igazoló okmánnyal kell megjelenniük az iskolában, hogy kitöltsék a szükséges formanyomtatványokat. Az iskola összegzi a kérvényeket, és az érintett diákok tanulmányi átlagaival kiegészítve továbbítja azokat az említett intézethez. Ennek alapján kapja meg az iskola a kért összeget, és fizeti ki az igénylőnek a pénzt.”

Az igazgató felhívta a figyelmet: az igénylőnek írásban kell köteleznie magát arra, hogy anyagi helyzetének változásáról – amely befolyásolja az ösztöndíj megítélésének jogosságát – azonnal tájékoztatja az iskola igazgatóját. Ha ezt elmulasztja, a jogtalanul kifizetett stipendiumot vissza kell térítenie. Az ösztöndíjra vonatkozó kérvényt az év közben is be lehet nyújtani, a pénz az igénylés hónapjának első napjától jár.

Az ösztöndíj összege tehát a tanulmányi átlag függvénye. Azon diákok esetében, akik szeptemberben kezdik meg középiskolai tanulmányaikat, az alapiskolás kilencedikes bizonyítvány lesz a mérvadó. Ennek másolatát kell majd szeptemberben bemutatniuk. „A stipendium összegét félévenként át kell értékelnünk, hiszen az előző félévhez képest ronthatott vagy javíthatott a diák, és ha átcsúszik egy másik kategóriába, az havonta több száz korona csökkentést vagy többletet jelent majd számára – mondta Andruskó. – Ez komoly motiváció a diákoknak. Persze, az ő és szülei felelőssége, hogy mire költi a pénzt. Havi akár 1200 korona ugyanis már fedezheti például az utazás vagy a kollégiumi ellátás költségeit. Az ösztöndíj esélyt jelenthet a leszakadó régiókban élő tanulóknak, hogy akár lakhelyüktől távolabbi iskolát is választhassanak.” Az ösztöndíjak kifizetéséhez szükséges pénz túlnyomó része az Európai Unió strukturális alapjából, az Európai Szociális Alapból származik. Az igényléssel kapcsolatos bővebb tájékoztatást a www. uips.sk honlapon kaphatnak az érdeklődők, és itt találják a formanyomtatványokat is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?