Régió

A szlovák-magyar kapcsolatokat erősítő személyiségeket díjazták

A szlovák-magyar kapcsolatok és a két nemzet közötti megértés erősítésért Lucia Molnár Satinskát, Szigeti Lászlót és Bugár Bélát (Híd) díjazták csütörtök este a kassai Állami Színház épületében.
Németi Róbert

2020. január 25. 11:05

Michael Kocáb
Michael Kocáb szerint fontos, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok minden területen kiegyensúlyozottak legyenek (A szerző felvételei)

A közéleti munkájukért odaítélt díjakat Michael Kocáb aktivista és egykori politikus, valamint Ondrej Šoth koreográfus és rendező adta át Márai Sándor kétnyelvű előadásának bemutatása után.

a

Ahogy az a laudációk során elhangzott, Molnár Satinská nyelvész és tolmács édesapja – Július Satinsky színész és író – hagyatékából készített több könyvének kibővített kiadását. Munkásságát elsősorban az ország határain belüli többnyelvűség, a nyelvészet – köztük több kisebbségi, mint például a magyar nyelv – népszerűsítése teszi ki. „Ez a díj számomra megbecsülést, elkötelezettséget és motiviációt jelent. Szinte mindannyian tanulunk, beszélünk angolul, hiszen ez a nyelv megnyitja előttünk a világot. Ugyanakkor vannak olyan nyelvek is, amelyek megnyitják előttünk a titkos kamrákat – legyen az a múlt, a jelen vagy egy olyan világ, amely valamilyen módon közel áll hozzánk, ott van a szomszédban, de mégsem ismerjük őket“ – nyilatkozta Lucia Molnár Satinská.

a

 

A második díjazott Szigeti László író és publicista volt, aki 1981 és 1982 között többekközött a kassai Thália Színház dramaturgja volt, 1989-ben alapító tagja volt a Független Magyar Kezdeményezésnek, és neki köszönhető a szlovák-magyar Kaligram kiadó létrejövetele is. „A dícsért elsősorban azoknak a szerzőknek jár, akik a két nemzet közötti megértést szorgalmazzák, még a hosszú évszázadokon át tartó konfliktus és gyűlölet ellenére is. Ez a díj azoknak jár, akik lelki békét próbálnak teremteni Közép-Európában, és közösen együttműködve megoldásokat találnak a problámákra“ – mondta Szigeti.

a

 

A harmadik díjazott a Híd poltikai párt elnöke, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke, Bugár Béla volt, aki szlovákia egyik leghosszabban működő politikusaként harminc éven át dolgozott a két nemzet konstruktív együttműködésén. „Örülök, hogy a Kocáb Alapítvány észrevette a szlovák-magyar kapcsolatok súlyát. Amit egyszer megszerzünk, nem azt jelenti, hogy örökké itt marad. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a szlovák-magyar együttműködésről törődni kell, hogy az ne visszafelé, hanem előrefelé haladjon“ – mondta Bugár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Autógyárak munkaerő nélkül

Egyre vonzóbbak a magyar állásajánlatok

32 dunaszerdahelyi taxist vizsgáltak át a rendőrök

32 taxis munkáját ellenőrizték a rendőrök Dunaszerdahelyen

Bajban az expolitikusok: a rendőrségen Slota és Jánoš ügye

Már Slota is beszállt a kampányba

alena zsuzsová

41 politikus Zsuzsová listáján

A karbantartást is Pozsonyba hozza a RegioJet, 30 új munkahely létesül

Késik a RegioJet a Komárom–Dunaszerdahely–Pozsony szakaszon

koronavírus

Lecsengőben van a koronavírus-járvány Kínában

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.