A Speciális Ügyészség után a NAKA következik, átszervezést jelentett be a belügyminiszter

sutaj estok k

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) átszervezését célozza meg jövőre Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter.

A belügyminiszter szerint túl sok hivatalnok dolgozik a NAKA-nál, és egyre kevesebb az olyan ember, aki ténylegesen nyomozna. A tárcavezető úgy gondolja, hogy azokat az alkalmazottakat, akik nem megfelelően végzik a munkájukat, minél korábban el kell bocsátani.

Šutaj Eštok hozzátette, kizárólag egy átszervezés változtathatna a helyzeten, amellyel megerősíthetik a nem szakosodott osztályokat, amelyek régóta munkaerőhiánnyal küzdenek.

A belügyminisztérium 2023. december elsejéig összesen 2583 betöltetlen állást tartott nyilván a rendőrségen belül. A tárca vezetése abszolút prioritásnak tekinti a kapacitás bővítését, különösen az alapszolgálatoknál

– áll a minisztérium közleményében.

A legnagyobb létszámhiány az Országos Rendőrfőkapitányságnál mutatkozik, melynek a NAKA is része. Peter Chudý egykori rendőrségi tisztviselő szerint kifejezetten politikai célú átszervezésről van szó.

„Több átszervezést is megéltem a NAKA-nál, amelyeknek az volt a célja, hogy eltávolítsák azokat a rendőröket, akik nem bizonyultak lojálisnak. Meggyőződésem szerint a korábbiakhoz hasonlóan ez az átszervezés is arra irányul, hogy felfüggesszék munkájukból azokat a rendőröket, akik tisztességesek, becsületesek, és magas rangú személyek kétes ügyein dolgoznak” – figyelmeztetett.

(markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?