A sídi magyar alapiskolában ősszel két első osztály nyílik

A Fülekkel szomszédos Sídet nem szeli ketté a főút, csak érinti a települést. A falu csendes, kiváltképpen az iskola környékén, ahol csak ritkán robog el egy-egy kisebb autó. Nagyobb járművek évek óta nem közlekedhetnek arrafelé, a csevicekúttal szemben ugyanis útszélre épített akadályok nehezítik a továbbhaladást.

Ottjártunkkor már láthatók voltak a tavasz nyomai: a futballpályán zöldült a fű, a fiúcskáról, akivel az iskola bejáratában találkoztam, lekerült már a meleg kabát.

Az iskola folyosóján régen és napjainkban kiállított oklevelek tanúskodnak arról, hogy mindig is voltak ügyes tanulói az intézménynek, a tágas és világos tantermek pedig főleg a nemrégiben elvégzett felújításról tanúskodnak. Minden osztály egy-egy kiállítóterem, tenyérnyi üres hely sincs a falakon és a szekrények tetején, van tanterem, ahol még a virágokra is jutott a papírdíszekből.

A külső szemlélőnek úgy tűnhet, minden a legnagyobb rendben van ebben az iskolában, a családok szociális helyzete azonban nagyban rányomja bélyegét az intézmény belső életére. Anyagi okokra vezethető vissza például, hogy az iskola konyhája a kilencvenes évek elejétől nem üzemel. A 60-70 tanulóból mindössze hárman-négyen kérnek ebédet.

– Régen az okozta a legnagyobb gondot, hogy milyen sorrendben ebédeljenek meg az egyes osztályok, mert naponta hatvan tanulónak főztek, 1993-ban pedig már csak öt-hat gyerek járt ebédre – mondja Kuzma Károly iskolaigazgató. – Hamarosan be is zárták a iskolakonyhát, az a néhány gyerek a szomszédos épületben, az óvodában étkezik.

Kuzma Károly tapasztalt pedagógus, hosszú és nem éppen zökkenőmentes pályafutás áll mögötte. 1964-ben fejezte be a főiskolát, friss diplomával Marcelházára került, de mivel Gömörben és Nógrádban is szükség volt a magyar tanítókra, kérvénye alapján a Rimaszombati járásbeli Egyházasbástra helyezték. Ez a település már lényegesen közelebb esett szülőfalujához, így naponta ingázott munkahelye és szülőfaluja között. Mivel azonban nem volt egyszerű feladat Sídről autóbusszal a Medvesaljára eljutni, kérte feletteseit, helyezzék közelebb. Évekig Füleken tanított, 1971-ben pedig, amikor a sidi alapiskola igazgatója nyugdíjba vonult, a helyébe lépett. Síden 1973-ban megkezdődött az új iskola építése, a tanügyi hatóságok a fiatal igazgatót megbízták az építkezés menetének felügyeletével. Húsz esztendeig irányította Síden a magyar oktatást abban az épületben, amelynek alapkőletételénél is bábáskodhatott. Hidegzuhanyként érte, amikor 1991-ben leváltották.

– Ma is jól emlékszem arra a napra, amikor felkeresett a járási tanügyi hivatal vezetője és bejelentette, hogy mivel több mint öt éve töltöm be az igazgatói posztot, a törvény szerint távoznom kell a beosztásomból – idézte fel a kellemetlen emlékeket Kuzma Károly. – Tanítóként maradtam továbbra is az iskolán, orosz-történelem szakos pedagógus vagyok, itt, az alsó tagozaton azonban képesítetlen munkaerőnek minősítettek. Amikor 2002-ben az iskola önkormányzati irányítás alá került, a község pályázatot írt ki az igazgatói poszt betöltésére. Megpályáztam. A nyugdíjaztatásomig kevés időm van hátra, a régi törvény szerint már betöltöttem volna a nyugdíjkorhatárt, az új törvény szerint azonban kilenc hónapot rá kell húznom.

Kuzma Károly egyik alapító tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának, most pedig a füleki férfikórusban énekel. – Öröm velük énekelni, mindig nagyon várom a pénteki próbákat és a fellépéseket. – mondta az iskolaigazgató.

Kilenc hónap nem nagy idő, Kuzma Károlynak mégis nagy tervei vannak a még hátralévő hónapokra. Bízik abban, hogy ez idő alatt az iskolába bevezetik a gázt és megvalósíthatja régi álmát: a gázfűtéssel feleslegessé válik a kazánház, átépíttetheti és berendezheti tornateremnek. Az igazgató szerint az iskola felszereltsége jobb az átlagosnál, a községi hivatal és az iskola között pedig jó a kapcsolat. Ottjárttunkkor éppen egy kisebb helység átalakításán dolgoztak, szeptembertől az lesz a számítógépes tanterem. A Telecom hat számítógépet ígért az iskolának, az igazgató pedig bízik abban, hogy azokat meg is kapják. De nem ez az egyetlen jó hír, amelyet az igazgatótól hallottunk. Eddig több mint harminc kiselsőst írattak be a szülők iskolába, tehát az intézmény történetében először nyithatnak szeptemberben két első osztályt. Kuzma Károly szerint ha megkapják a fejkvóta alapján kiszámolt összeget, az iskola annyi pénzből gazdálkodhat, mint eddig soha. De szerinte az új finanszírozási rendszer szerint a minisztérium kevés pénzzel járul hozzá a tanulók étkeztetéséhez, az önkormányzatok pedig nem tudják kellőképpen támogatni a konyhák működését, ezért a hátrányos helyzetű családok gyermekei továbbra sem ebédelnek majd az étkezdében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?