A Selye Gimnázium Nyitra megye legjobbja

Komárom |

<p>A tanulmányi versenyeredmények alapján ismét a komáromi Selye János Gimnázium lett Nyitra megye legjobb gimnáziuma, a sportversenyeket tekintve pedig a második helyet szerezte meg.</p>

„Ez az eddigi legjobb eredményünk, a tanulmányi versenyek összesítésében már voltunk elsők, de a sport terén korábban a negyedik helyig jutottunk – tájékoztatta lapunkat Andruskó Imre igazgató. – Ez utóbbira külön büszkék vagyunk, hiszen csupán egy sportgimnázium előzött meg bennünket. Kiemelném a fiúk röplabdacsapatát, amelyik az országos bajnokságban harmadik lett, labdajátékokban iskolánk csapata még nem soha nem volt ilyen sikeres. A lányok kézilabdában a kerületi bajnokságon a 2., kosárlabdában pedig a 3. helyen végeztek.” Hosszú lenne felsorolni a tantárgyversenyeken elért eredményeket, viszont érdemes megjegyezni, hogy a reál és a humán tantárgyakból is születnek kiemelkedő teljesítmények.

A demográfiai mélypont a Selye Gimnáziumot is elérte, idén a tervezett négy helyett csak három nagygimnáziumi osztályt tudtak nyitni. „Míg 2000-ben Szlovákiában a 15 évesek, azaz a potenciális középiskolások száma 87 és fél ezer volt, addig idén már csak 50,6 ezer – mutatott rá az igazgató. – Nagy a konkurenciaharc az iskolák között, ezért is fontos, hogy évről évre jó eredményeket tudjunk felmutatni, ami a szülők számára is jelzésértékű.”

A következő tanévre ismét 4 nagygimnáziumi osztály nyitását kérvényezik fenntartójuknál, a Nyitra megyei önkormányzatnál, ezenkívül egy nyolcévfolyamos osztályt is indítanának 24 diákkal. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?