A rendőrség a lakosság segítségét kéri

Rozsnyó. A napokban a város honlapján egy felhívás jelent meg, amelyben a városi rendőrség kéri a lakosság, valamint a fémhulladékgyűjtő és -értékesítő helyek tulajdonosait és dolgozóit, ne legyenek bűntársak a bűncselekményben.

Rozsnyó. A napokban a város honlapján egy felhívás jelent meg, amelyben a városi rendőrség kéri a lakosság, valamint a fémhulladékgyűjtő és -értékesítő helyek tulajdonosait és dolgozóit, ne legyenek bűntársak a bűncselekményben. Az utóbbi hónapokban ugyanis a városban nagyon elszaporodott az öntöttvas és egyéb fémek lopása. Sorra tűnnek el a vízmérő lefolyók, valamint a csatornák borítói. Gyakran még a forgalmasabb helyeken is eltűnnek a fémfedelek. Az utóbbi napokban azonban újabb „divat” terjedt el Rozsnyón: a szeméttároló tartályok kerekeit szerelik le, és értékesítik, ami megnehezíti, sok esetben lehetetlenné teszik a tartály kiürítését. Eddig több mint 8 ezer korona anyagi kár keletkezett az effajta gyűjtőmunka miatt. A rendőrség azt szeretné, ha a lakosság jelentené a hasonló bűncselekményeket a rendőrségen. Bejelentéseket hétfőtől péntekig, reggel 8 órától éjfélig fogadnak a 058/732 13 30-as vagy a 158-as telefonszámokon, illetve személyesen a városi rendőrségen a Šafárik utca 29 szám alatt vagy a Tavasz utcai körzeti rendőrkapitányságon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?