A rászorulók segítségére sietnek a civilek

Érsekújvár. Levélírásra buzdítja a városban élő gyermekeket az Érsekújvári Gyermek, Ifjúsági és Felnőtt Művelődési Társulás (Združenie VDAM). „ĺrjatok levelet a Jézuskának, és mi támogatóink segítségével megpróbáljuk valóra váltani az álmaitokat” – áll Dráfi László zenetanár, a társulás alapítójának a felhívásában.

A hajléktalanok bélelt kabátokat, meleg pulóvereket vittek magukkal a plébániatemplom melletti Marianumban rögtönzött „turkálóból“Csuport István felvételeÉrsekújvár. Levélírásra buzdítja a városban élő gyermekeket az Érsekújvári Gyermek, Ifjúsági és Felnőtt Művelődési Társulás (Združenie VDAM). „ĺrjatok levelet a Jézuskának, és mi támogatóink segítségével megpróbáljuk valóra váltani az álmaitokat” – áll Dráfi László zenetanár, a társulás alapítójának a felhívásában. Az ötletgazda elsősorban azokra a gyerekekre gondolt, akik magányosnak érzik magukat, esetleg olyan munkanélküli szüleik vannak, akik számára az idei karácsony szomorú lesz. A civil szervezet az adományokat a Kapisztóry utca 1, Érsekújvár 940 70 címre várja, ahová az ajándékozók személyesen is behozhatják a ruhaneműt, játékokat, könyveket tartalmazó csomagokat, munkanapokon 8 és 13 óra között. A római katolikus templom melletti Marianumban hétfőn kezdték osztályozni a lakosoktól beérkező ruhaadományokat, a gyermekruhákat innen a legközelebbi gyermekotthonokba továbbítják, a felnőtt méretű ruhákat a helyszínről vihetik el a rászorulók. Az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ és a Szociális Fejlesztési Alap munkatársai frissítővel várták az ide érkező hajléktalanokat, az egészségügyi középiskola diákjainak jóvoltából pedig hasznos tanácsokat, egészségügyi ellátást is kaptak a rászorulók. A közelgő ünnepek idején az elmúlt évekhez hasonlóan most is meleg ételt és ruhát osztanak majd szét a hajléktalanoknak az önkéntesek a vasúti pályaudvar közelében.

Élelmiszert is gyűjtenek

Az ajándékokat a szűkölködő családban élő gyerekek december 26-án 15 órakor a Ferenc-rendi templomban vehetik át a jászolünnepélyen. A rendezvényen folklórcsoportok és énekkarok lépnek fel. A Ferenc-rendi templomban az adventi időben tartós élelmiszert gyűjtenek a hajléktalanok számára. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?