A rákbetegek megsegítésére gyűjt adományokat a kerékpáros

Dunaszerdahely |

<p>A rák elleni harc világnapján, február 14-én indult kerékpárjával Besztercebányáról országjáró körútjára Alan Bujdák, hogy harmincöt nap alatt a lehető legtöbb támogatót nyerje meg a rákbetegek megsegítésére.</p>

A behavazott országutakon kerékpárjával nagy feltűnést keltő, nemegyszer testi épségét kockáztató egykori sportoló elsősorban az önkormányzatokat és vállalkozókat célozta meg. Körútját az OZ Tridsaťpäťka-35 polgári társulás szervezi, melynek Bujdák az egyik alapítója. Besztercebányai rajtját megelőzően a város vezetői okiratot nyújtottak át neki, melyben egyebek mellett védnökséget vállaltak a nem mindennapi kezdeményezés fölött.

„Egy hozzám nagyon közel álló személy oldalán végigéltem mindazt, amivel a rákbetegség jár, és ez mély nyomot hagyott bennem – közölte a rajt előtt. – Megfogadtam, hogy minden, hozzá hasonló sorsú embert segíteni fogok; ezt váltom most tettre.”

Bujdák Stubnyafürdő, Szentmárton, Zsolna, Vágbeszterce, Máriatölgyes, Trencsén, Vágújhely, Miava, Pöstyén és Nagyszombat érintésével érkezett meg február 14-én Pozsonyba, majd Dunaszerdahely felé vette útját. Február 17-én reggel Hájos Zoltán polgármester fogadta, majd adományozó levelet nyújtott át. „Városunk lakosonként egy eurócenttel támogatja a kezdeményezést, bízva abban, hogy célszerűen használják majd fel” – mondta a polgármester. Dunaszerdahely így összességében 228 euróval támogatja a kezdeményezést. Bujdák megjegyezte: szülővárosa, Besztercebánya után Dunaszerdahely a második olyan település, mely konkrét pénzösszeget ajánlott fel.

Bujdák útja Komáromon, Párkányon, Ipolyságon, Nagykürtösön, Losoncon, Rimaszombaton, Rozsnyón, Szepsin, Kassán, Nagymihályon, Homonnán, Sztropkón, Bártfán, Eperjesen, Iglón, Poprádon, Csorbán, Liptószentmiklóson és Rózsahegyen keresztül Námesztóba vezet, ahol az Árvai-víztározó partján ér véget március 7-én. Összességében közel 1700 kilométert tesz meg.

Az egykori sportoló által alapított OZ Tridsaťpäťka-35 honlapján hívja fel a rákbetegségben szenvedőket, hogy pénzbeli vagy egyéb jellegű segítség igénylése esetén vegyék fel a kapcsolatot a polgári társulással. A támogatók által adományozott pénzösszegek elosztásának átláthatóságát a Slovakia Tour szervezői közlése szerint a civilek bevonásával létrehozott bizottság szavatolja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?