A pásztorok hangszerkészítője

Néhány muzeológus nemrég azért látogatott el Szegedről Rozsnyóra, hogy Gömörben találkozzon a hagyományőrző kézművesekkel. A szilicei Bastyúr Béla a kolompkészítés tudományába avatta be őket.

Az udvarban lévő kis kovácsműhelyben, amit még az apja, de talán még a nagyapja is használt, Béla bácsi már elkészítette a méretre vágott pléhdarabot. A sok ütéstől kikoptatott, öles tuskón a gömbölyű végű kalapáccsal hajlított formára kalapálta a pléhet. Majd az üllőn egymásra hajlította, és összeszegecselte. Végül a kolompot füllel látja el. „Többféle kolomp létezik, a kisebbek juhra, a nagyobbak marhára, tinóra, a még nagyobbak a kint álló nyájra valók. A kicsi csengetytyűk kecskére, kis bárányokra” – sorolja Béla bácsi. De megformálásuk szerint is különböznek, és eltérően nevezik őket. Van gömbölyű, félgömbölyű, egész gömbölyű, lapos, féllapos, csátvari, oszmák és juhos kolomp.

A gyökerek

„Apám pásztor volt. Mindkét nagyapám kovács. Az apám járogatott Jolsvára, Kenyeres Lajos bácsihoz, és az öregtől eltanulta a kolompkészítést. Azután már ő sem pásztorkodott, a kolompkészítéssel foglalkozott” – meséli Béla bácsi, miközben a pléhet hajlítja. Idősebb Bastyúr Lajos, Béla bácsi apja, a szomszédos Jabloncán született. Eleinte szülőfalujában volt pásztor, aztán Dereskre került, ahol nyolc évig szintén pásztorkodott, telente pedig Kenyeres Lajos kolompkészítő segédje volt. Nála tanulta meg a mesterséget. Két év után már egyedül is készített kolompokat. 1946-ig dolgozott Kenyeres mellett. Napi 25 kolompot is elkészítettek. Általában párosával, két-két kolompot egyforma hangzással készítettek.

A kolomp kiégetése

Béla bácsi a kolomp belsejébe rezet tesz. Egy-egy nagyobb kolomp belsejébe 4-5 pici csengettyűt is elhelyez, s együtt égeti ki őket. Az égetés előtt az egészet becsomagolja újságpapírba, majd vagy három centi vastagon agyaggal vonja be, az agyagot régebben még pelyvával is összekeverték. Csak egy kis nyílást hagy a bevont kolompon legalul, ahol a gázok távozhatnak. A réznek nem csak esztétikailag van fontos szerepe. Egyrészt összetartja a rögzítést, másrészt a kolomp hangjára is hatással van. „Amelyik nincs rézzel bevonva, hamarabb megrozsdál. A juhzsír például olyan, hogy ha belekerül a kolompba, ami, ha ráadásul megázik, 1-2 éven belül megeszi a rozsda. De a rézkolompot nem. Eltart soká, mert ha beesik a sárba, akkor se rozsdál meg. Egy kolomp sokszor kitart két emberöltőt is. Van néhány, melyeket még apám csinált fiatal korában, és még most is megvannak.” Az égetés előtt azonban 1-2 napig szárítani kell a kolompot, amíg az agyag meg nem keményedik. Közvetlenül égetés előtt megnedvesíti az agyagbevonatot, megszórja egy kis fahamuval, majd körülbelül 45 percig a tűzben tartja. Most már maga készítette elektromos fújtatója van, de azelőtt lábbal hajtható fújtatóval tartotta nagy lángon a tüzet. „Kőszénnel nem lehet tüzelni, legjobb a faszén, a fák közül a mogyoró, a gyertyánfa vagy a juharfa. A hársfa, a nyárfa meg a fűzfa nem jó. Azoknak nincs tüzük. De itt nálunk fűzfa nincs is.” A tűz hőfoka 800-900 fok lehet, leginkább a láng színéről lehet megállapítani, hogy elég magas hőfokon ég-e. Ha már kék lánggal ég, az azt jelenti, hogy a réz szétolvadt a kolompban. „A réz szépen behúzza a kolomp egész belsejét. Az olvadt réz majdnem ritkább, mind a víz. Egy tű hegyin is átmegy. De ha az agyagban van mész, és az kiég, elég csak annyi, mint a körmöm, már ott levegőt kap a kolomp, oda már nem megy a réz.” A tűzben gyakran meg kell forgatni a kolompot, hogy a megolvadt réz mindenüvé befolyjon. Amikor kiveszi a tűzből, még sokáig gömbörgeti a földön egy kampós vassal, hogy egészen biztos legyen abban, a réz mindenüvé eljutott. Ezt a műveletet szívesen átengedi a feleségének, mert a lába és a dereka már nem a régi. Meg aztán, jólesik megsodorni és meggyújtani egy cigarettát.

Az edzés és hangolás

A kihűlt, még mindig agyagbevonatú kolompot hideg vízbe mártja, hogy teljesen lehűtse, és leverhesse róla az agyagcsomagolást. A kiszabadított kolompból aztán kihullanak az apró csengettyűk is. A kolomp nyelvét belülről egy bőrszíj segítségével erősíti a fülhöz. A bőr azért fontos, hogy megakadályozza a két fém, a kolomp nyelvének és a fülnek az egymáshoz érését, s ezzel elkerülje a mellékes hangokat. Az utolsó, de talán legnehezebb fázis a kolomp behangolása. Nem minden kolompkésztő volt képes hangolni. Tudni kell, hová mérjen egyetlen ütéssel mélyedést, hogy a kolomp megfelelő hangot adjon ki. Bár annak a kolompnak, amelyet jól bevont a réz, nem sok javítani való volt a hangján. „Csinálok rajta egy horpaszt, és azon a horpaszon állítom be a hangot, olyat, amilyet én akarok. Elkezdem a kisebbtől, annak a hangját beállítom, majd egy nagyobbnál az előzőhöz viszonyítok, és így sorba. Egyet eligazítok, utána már sorba megyek. Ehhez kell zenei hallás is. Aki fafülű, az nem is tudja beállítani. Kenyeres nem hangolt. Amelyik pásztor tudta, behangolta, aki nem, úgy hagyta. De a behangolatlan kolomp olyan, mint a hangszer, amelyik nincs felhangolva. Hogy szól az? Amikor én megcsinálom a kolomp hangját, olyan jaj van benne, akár a csengőben. 2-3 másodpercig még tartja a jajt.”

Már nincs egyedül

Béla bácsi az apja halála után sokáig az egyetlen kolompkészítő volt Gömörben, de talán az egész Kárpát-medencében. Senki más nem művelte ezt a szép mesterséget. Szerencsére azonban már van követője. A fia, Jaroslav próbálgatja a kolompkészítést, de az apja szerint még nagyon sokat kell tanulnia. „Csak úgy csinálja, ha van megrendelés. Néha jönnek gyűjtők, ezek rendelnek. Vásárba már én nem megyek, beteg vagyok, a fiamat küldöm. Már nem bírok. Én itthon a magam csendességében, unalomságtól csinálgatom a kolompokat. Mert nem bírom az unalmat.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?