A párkányi taxisok egyelőre nem érzik a válság hatását

Párkány |

<p>„A gazdasági válság hatásait szerencsére mi még nem érezzük, hiszen az utóbbi hetekben sem csappant meg Párkányban a taxival utazók száma“ - nyilatkozta lapunknak a Taxi 3 cég alkalmazottja.</p>

Szerinte a vártnál többen veszik igénybe szolgáltatásaikat az egyébként holtszezonnak számító ünnepek utáni időszakban is.

„Úgy veszem észre, az egyre romló gazdasági helyzetre utasaink egyelőre nem nadrágszíjuk összehúzásával reagálnak, egyikük sem választja a taxizás helyett a gyaloglást, még abban az esetben sem, ha valóban rövid távról van szó. Ez főleg az idősebbekre jellemző, akik inkább taxit hívnak, nem kockáztatják, hogy a havas és jeges járdákon haladva megcsúsznak. Egyébként nagy általánosságban elmondható, hogy szolgáltatásainkat a nyugdíjasok mellett az alacsonyabb jövedelmű emberek használják ki. Erre abból következtetek, hogy gyakran szállítunk utasokat a párkányi munkásszállóhoz, ahol a lakók zöme köztudottan szociális segélyből él, így bizonyára olcsóbb megoldást jelentene számukra a buszozás - hiszen a busz szinte közvetlenül a munkásszálló mellett áll meg - de ők mégis a taxit választják. Talán úgy gondolják, az ő helyzetükben nincs értelme a spórolásnak, hiszen jövedelmükből úgysem tudják összekuporgatni egy lakás árát“ - vélekedik egy párkányi taxis cég alkalmazottja, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a viteldíj összege attól is függ, személyszállító vagy taxis cégről van-e szó.

A személyszállító cégek előre megszabott árakkal dolgoznak, a taxis cégek árai változóak, náluk kötelező a taxaméter használata, tehát esetenként változó, hogy melyik céget kifizetődőbb hívni. Városon belül a két cég árai megegyeznek.
„Az új fizetőeszköz bevezetése információim szerint egyik cégnél sem emelte meg a viteldíjat. Az utasok többsége már euróban fizet, de természetesen elfogadjuk a koronát és a forintot is.

A koronával fizető utasok esetében előfordul, hogy a visszajárót is koronában kérik. Forinttal történő fizetés esetén - a forint romlása óta - a viteldíjat nagyjából 1:10 arányban szoktuk meghatározni, tehát például egy 100 koronás (3,32 euró) út megközelítőleg 1000 forintba kerül“ - informálta lapunkat az aktuális helyzetről az egyik taxis cég.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?