A nagyvárosok többsége nem tartja fontosnak a szilveszteri tűzijátékot, Kassa igen

Kassán utoljára három évvel ezelőtt tartották meg a szilveszteri búcsúztatót
Királyhelmec/Nagykapos/Kassa/Eperjes |

Az elmúlt két évben a városok és az önkormányzatok a világjárvány miatt nem rendezhettek szilveszteri ünnepségeket a köztereiken. Idén azonban nem fenyegetnek világjárványügyi korlátozások, és szinte minden regionális nagyváros készül az óév búcsúztatására és az új év köszöntésére. Míg legtöbbjük lemondott az éjféli tűzijátékról, Pozsony mellett Kassa és Eperjes továbbra is fontosnak tartja. A kisvárosokban nem terveznek különesebb felhajtást.

Csak úgy mint Eperjesen, a Kassai járás központi városában is újra a rakéták durrogásától lesz hangos a város főtere éjféltájt. Míg azonban Eperjesen nagyjából 15 ezer eurót költenek a város szilveszteri ünnepségére (ebből mintegy 3,5 ezret a tűzijátékra - a szerk. megj.), a mintegy harminc kilométerrel arrébb található Kassán nagyjából 55 ezer eurót különítettek el az év végi ünnepségsorozatra. Dušan Tokarčík, a kassai önkormányzat szóvivője szerint azonban ez azért is került annyiba, mert a szilveszteri ünnepség a december 5-e óta tartó karácsonyi ünnepi programsorozatot is magába foglalja.„A kassai szilveszter fő programja az úgynevezett revival zenekarok jegyében zajlik majd, de nem marad el a DJ-show és az éjféli tűzijáték sem. A program a Fő utcán, az Immaculata-szoborcsoport mellett kezdődik 19 órakor. A kassai magisztrátus kulturális osztályának költségvetéséből összesen 55 ezer eurót különítettünk el a kassai mesés karácsonyi és szilveszteri ünnepségek teljes körű megszervezésére. A város az óév búcsúztatására is készült a gyerekeknek. Délelőtt 10 órától a történelmi városháza épületében kerítünk sort a hagyományos gyermekszilveszteri rendezvényünkre” – tudatta az Új Szóval a város szóvivője.

 


A keleti országrész kisebb, ugyanakkor meghatározó jelentőséggel bíró városaiban értesüléseink szerint évről évre kisebb hangsúlyt fektetnek a szilveszteri költekezésre, beleértve a szilveszteri tűzijáték indítására. Míg Bodrogköz központi városában, Királyhelmecen nemcsak hogy nincs szokása a szilveszteri tűzijátáknak, de az energiaválság miatt idén a karácsonyi díszkivilágítás is jóval szerényebb volt az előző évekhez képest, a picivel arrébb található Ung-vidéki Nagykaposon évek óta nem látják értelmét a szilveszteri durrogtatásnak és a köztéri ünneplésnek.  „Bár a lakosok véleményei mindig minden témában megoszlanak, mi már hosszú évek óta nem szervezünk nyilvános, a városi önkormányzat által finanszírozott szilveszteri rendezvényeket, és ugyancsak nem látjuk igényét és értelmét az ünnepi pirotechnika használatának. A városi önkormányzat által 2017 novemberében elfogadott általános érvényű rendelet értelmében az F2 és F3 típusú pirotechnikai termékeket városunk területén kizárólagosan csak december utolsó napjának 16-ig órájától január első napjának hajnali három órájáig lehet használni. Mindezek mellett városunk területén ugyancsak tilos a T1-es és a P1-es típusú pirotechnikai eszközök használata, kivéve, ha az utóbbit tömeges sporteseményeken vagy kulturális rendezvényeken használják reggel nyolc és este tíz óra között” – közölte lapunkkal Petrikán Péter, Nagyakpos polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?