A nagyszombati érsek kétségbe vonta a Vár utcai terrortámadás áldozatainak ártatlanságát

Ján Orosch

A nagyszombati érsek egy, a többi papnak kiküldött körlevélben vonja kétségbe az áldozatok ártatlanságát.

Mint ismert, október 12-én, szerdán este két fiatal férfi meghalt, egy nő megsérült a pozsonyi Vár utcai támadásban, amelyet az LMBTQ-közösség szórakozóhelye előtt követtek el. A tettes elmenekült a helyszínről, a rendőrség csütörtök reggel holtan talált rá. Az ügyben a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség nyomoz.

A támadást követően a Szlovák Püspöki Konferencia (KBS) elnöke, Bernard Bober kassai érsek nyilatkozatban ítélte el a rasszista, a vallási és minden más gyűlölködés megnyilvánulási formáit.

„A szlovák püspökök nevében részvétemet fejezem ki két ártatlan ember halála miatt, akik a pozsonyi lövöldözésben haltak meg. Imádkozzunk értük és a családjukért” – jelentette ki akkor Bober.

A Denník N információi szerint Ján Orosch, nagyszombati érsek egy papoknak szóló körlevélben azonban arról írt, hogy vajon a terrortámadás két áldozata, Matúš Horváth és Juraj Vankulič valóban ártatlanok voltak-e. A levélben továbbá felteszi a kérdést, hogy a támadás helyszínén, a Tepláreň nevű szórakozóhelyen történt-e korábban drogellenes razzia.

„Érdekelne, hogy korábban hányszor tartottak drograzziát a Tepláreňben, milyen gyakran ellenőrizték a 18 év alatti személyeket, és ki ennek a »létesítménynek« a tulaja” – teszi fel a kérdést a Denník N által megszerzett levélben. 

Orosch volt az, aki a 2019-es elnökválasztás előtt óva intett Zuzana Čaputová megválasztásától, aki korábban a Progresszív Szlovákia alelnöke volt. Akkor azt állította, hogy súlyos bűnt követ el az, aki egy ultraliberális párt jelöltjét támogatja.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?