A Nagyszombat Megyei Önkormányzat 13. lett az országos versenyen

TTSK-kerékpárral
NAGYSZOMBAT |

A több mint 1300 versenyző közül a 13. helyen végzett a Nagyszombat Megyei Önkormányzat alkalmazottaiból álló csapat a Kerékpárral a munkába versenyen. A résztvevők közel 27 és fél ezer kilométert tettek meg egy hónap alatt. 

A Nagyszombat Megyei Önkormányzat alkalmazottai már évek óta részt vesznek a Kerékpárral a munkába országos versenyen, melynek célja, hogy az autós közlekedés helyett az alternatív, fenntartható közlekedési módokat, elsősorban a kerékpáros közlekedést népszerűsítse. Idén a megyei önkormányzat 31 csapattal nevezett be. Az alkalmazottak összesen csaknem 27500 kilométert tettek meg júniusban autó helyett más közlekedési eszközzel. Autóbusszal vagy vonattal 17500 km, kerékpárral, rollerrel vagy gyalog 8000 km az összteljesítményük, amellyel ötezer kilogramm szén-dioxidot spóroltak meg. Az idei versenybe országos szinten 1322 munkáltató vagy cég nevezett be, közülük a Nagyszombat Megyei Önkormányzat a 13. helyen végzett, a tavalyihoz képest 18 hellyel került magasabbra a ranglistán. „Örömmel tölt el, hogy idén rekord mennyiségű, 116 kollégánk vett részt a versenyen. Kívánom, hogy kollégáim és jómagam a verseny végeztével is használjuk a különböző fenntartható közlekedési módokat. Ezzel példát mutatunk a lakosoknak az egészséges életmód és a környezetvédelem terén” – fejtette ki Jozef Viskupič megyeelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?