A miniszter tájékoztatta a gazdákat

SZABÓ CSILLADunaszerdahely. Tájékoztató napot tartott csütörtökön a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és a Szlovákiai Agrárkamara a csallóközi mezőgazdászoknak.

SZABÓ CSILLA

Dunaszerdahely. Tájékoztató napot tartott csütörtökön a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és a Szlovákiai Agrárkamara a csallóközi mezőgazdászoknak. A konferencia központi témája a támogatás volt, de beszámoltak az élelmiszeripar helyzetéről, valamint a kis- és fiatal termelők lehetőségeiről is.

Első programpontként a 2014–2020-as tervezési időszak vidékfejlesztési tervét mutatták be, részletesen kifejtve a program meghatározott rendelkezéseit. Az éves tájékoztató konferencián Ľubomír Jahnátek földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter is részt vett, második programpontként felvázolta a mezőgazdászoknak az élelmiszeripar egyes területeinek helyzetét, majd bemutatta a fejlesztési koncepciót. Slávka Jánošíková, a minisztérium képviselője ismertette a 2014-es költségvetést, valamint a 2015-ös költségvetési terveket, Martin Barbarič, a vidékfejlesztési szekció vezérigazgatója pedig összefoglalta a 2007–2013-as programozási időszak eredményeit. A találkozón kitértek a csapadékgazdálkodásra és a hidromeliorációra is, utolsó előadásként pedig a kis-, a fiatal és a családi gazdaságok problémájával foglalkoztak, és bemutatták a támogatásukra létrehozott tervezetet. „Két alapvető céljuk van ezeknek a találkozóknak. Szeretnénk bemutatni azokat a programokat, amelyek meghatározzák a következő időszak támogatási rendszerét, különös tekintettel a munkanélküliség csökkentésére, a másik pedig az, hogy visszacsatolást kapjunk a mezőgazdászoktól. Így az ő meglátásukon keresztül tudjuk vizsgálni a problémákat. A gazdák itt válaszokat kapnak kérdéseikre” – közölte Ľubomír Jahnátek, majd hozzátette, a legtöbb kérdést a támogatásokkal kapcsolatban teszik fel a gazdák.

Az előadásanyagokat és a bemutatott koncepciókat minden résztvevő megkapta elektronikus formában, egy hónapjuk van áttanulmányozni, kérdéseiket, észrevételeiket pedig továbbíthatják a minisztériumba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?