A melegek nem kérnek szeretetet, csak toleranciát

A belvárosi kávéház teraszán sokan voltak, ám amikor körülnéztem, hirtelen hét férfi pattant fel ültéből. – Egek – rándult görcsbe a gyomrom –, ritkán lát az ember ennyi csinos hapsit egy rakáson – döbbentem meg, majd a következő gondolatom az volt: kár, hogy melegek. Szégyenemben elvörösödtem. És a társasággal nyomban közöltem: ne csodálkozzanak a többség viszonyulásán, amikor, noha a másságot illetően nincsenek előítéleteim, nekem is nyomban orientáltságuk jutott eszembe. „Semmi vész – nyugtatott Péter – mi csak azt szeretnénk elérni, hogy a 21. században végre beletörődjenek az emberek abba, hogy vagyunk. Pontosabban: nem is az országban élők kérdőjelezik meg létjogosultságunkat, hanem a kormány. Az összes koalíciós párt, mert hát a kereszténydemokrata mozgalom kirohanásaira hallgatólagosan áldásukat adták. Nem kérjük a heterókat, hogy szeressenek bennünket, de ahhoz csak van jogunk, hogy ne sértsék emberi jogainkat. Mert itt és most ez történik.” – Nagy adag csúsztatással körítve – hangsúlyozta Roman. Nagyon aprólékosan elmagyarázta, a homoszexuálisan orientáltak soha nem követelték, hogy együttélésük egyenértékű legyen a hagyományos házassággal, ezért nem értik, velük kapcsolatban miért utal és hivatkozik az egyház a házasság szentségére. – A melegek éppúgy élnek, mint a többséghez tartozó kevert párok. Megismerkednek, randiznak, s amikor a kapcsolat komollyá válik, természetes igényük az egy fedél alatt élés. Senki sem ütközik meg azon, hogy a heterók felnőtté válásuk során több partnert cserélnek. Az igazi társ megtalálása nem kevés csalódással jár, miért lenne ez nálunk másképp? Csak azért, mert én a fiúk között kerestem a megfelel#t? Nem mondom, a melegek kis hányadára ugyan jellemz# a promiszkuitás, de nem szabad abba a tévhitbe esni, hogy mindenki a nyilvános vécéken ismerkedik, vagy válogatás nélkül lerohanja a pasikat, hátha... Mi nyolc éve élünk együtt – int fejével Péter felé. Tamás és Marek 11 éve, Jano és Marko 6 éve, társaságunkban Vilo az egyedüli szingli. – Nem vagyunk már taknyosok, akik csak keresik önmagukat, ezt az időszakot 18-20 évesen átvészeltük. Mi még a rendszerváltás előtt tudatosítottuk másságunkat, nem nagyon kaptunk segítséget senkitől, szenvedtünk is eleget. Előbb odahaza kellett csatát nyernünk, nem mindig sikerült. Apám a halálos ágyán sem bocsátotta meg, hogy nem vettem feleségül barátja lányát. Azért kardoskodott, hogy kezeltessem magam, s amikor bemutattam neki az orvosi zárójelentéseket, hogy makkegészséges vagyok, állította: lepénzeltem a dokikat. Nem érdekelte, hogy két diplomám van, hogy egy menő külföldi cég vezérkarához tartozom, hogy Péter szintén kiváló szakemberként magas beosztásban dolgozik. Nem hatotta meg, amikor lakást, autót vásároltunk, de az sem, hogy húgom családját anyagilag támogatjuk, és évek óta együtt nyaralunk valamelyik tengerparton. Anyám már szerencsére megenyhült, vagy csak belenyugodott a megváltozhatatlanba, egyre megy. Amikor teheti, meglátogat bennünket. Egyedüli bánata: részemről hiába vár unokára. Pedig, ha mások lennének a törvények, szeretetteljes légkörben nevelhetnénk fel akár két intézeti gyereket is – mondta, a többiek sűrű bólogatása közepette. A kis társaság mindegyik tagja rámutatott arra, hivatalosan nincs joguk ahhoz, hogy élettársuk betegsége esetén őket tájékoztassa az orvos, ápolási segélyt sem kaphatnak, nem jogosultak a temetési hozzájárulásra, s ha nem készül végrendelet, a közös lakást, együtt szerzett vagyont gyakran a kapcsolatot ellenző vérszerinti rokonok kaparinthatják meg. A regisztrált partnerségről szóló törvénytervezetet a kereszténydemokraták úgymond a család védelmében utasítják el, holott az egyneműek együttélését számos jóléti ország törvényhozása rendezte anélkül, hogy ez érintette volna a hagyományos házasságban élőket.

– Jelenleg még mi sem fedjük fel kilétünket, de szervezkedünk. A felmérések szerint a népesség négy százaléka homoszexuális orientáltságú, s bár akadnak, akik betegségnek mondják másságunkat, mi épek, s épp annyira egészségesek vagyunk, mint a többség. Egyre többen neves cégekben, magas beosztásban dolgozunk, ahol általában ismerik partnereinket, hiszen a családi rendezvényeken együtt jelenünk meg. Másokhoz hasonlóan értéket teremtünk ennek az országnak, s miközben telesítjük kötelességeinket, nem engedjük, hogy diszkrimináljanak. Ha a kormány folytatni kívánja a hadjáratot ellenünk, nemzetközi szervekhez fordulunk jogorvoslatért. Nem a mi szégyenünk lesz – hangsúlyozták.