A megyei kórházakban dolgozó orvosok bére miatt aggódik Mikuš

Nagyszombat |

<p>Tibor Mikuš, a Nagyszombat megyei önkormányzat elnöke szerint ha az egészségügyi minisztérium nem garantálja, hogy a megyei fenntartású kórházakat támogatja a béremeléshez szükséges összeggel, nem tudják kifizetni az orvosok megemelt bérét.</p>

Az egészségügyi minisztérium szerint semmi ok az aggodalomra.

A megye elnöke szerint a fizetésemelések csődbe vinnék a kórházakat. A galántai, a dunaszerdahelyi és a szakolcai (Skalica) kórház orvosainak és egészségügyi nővéreinek béremeléséhez jövőre 4,7 millió euróra lenne szükség. Mikuš szerint a megyei kórházak már így is folyamatosan hátrányos helyzetben vannak az állami kórházakkal szemben. Egyebek mellett a megyei kórházak alacsonyabb térítést kapnak az egyes beavatkozásokért a biztosítóktól, és a meghatározott beavatkozásokon felül elvégzett műtétek és kezelések után már nem jár juttatás. A Nagyszombat megye által fenntartott három kórház 2009. január 1-jétől részvénytársaságként működik, a megye a többségi részvényes.

Katarína Zollerová, az egészségügyi minisztérium szóvivője elmondta, a fizetésemelés minden kórház alkalmazottját érinti, tekintet nélkül a működés jogi formájára. „Az orvosok fizetését az egészségbiztosítók által a gyógyszerreformnak köszönhetően megtakarított összegből fedezik majd, amelyet a biztosítók a kórházaknak utalnak vissza. Az Általános Egészségbiztosító már megegyezett a Szlovákiai Kórházak Szövetségével a juttatások emeléséről. Az egyezség része az intézményes sürgősségi ellátás 20%-al magasabb finanszírozása és a fekvőbeteg-ellátásra nyújtott támogatás 7,5%-os emelése” – nyilatkozott Zollerová.

Petra Balážová, az Általános Egészségbiztosító szóvivője szerint a kórházak további finanszírozásának tekintetében nem lehet csak az egészségbiztosítókra hagyatkozni. „Elengedhetetlen, hogy maguk a kórházak is hatékonyabbá tegyék a működésüket azzal, hogy takarékoskodnak a gyógyszerek felírásánál, csökkentik a laboratóriumi vizsgálatok költségeit. Hatékonyabban használják fel az egészségügyi segédeszközöket, központilag bonyolítják le a megrendeléseket. A források előteremtése szempontjából előrelépést jelenthet a kórházi ellátás hálózatának hatékonyabbá tétele” – nyilatkozott a biztosító szóvivője.

Patrik Velšic, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat szóvivője elmondta, a megye egyelőre nem kapott biztosítékot az egészségügyi minisztériumtól a támogatás emeléséről.

Pallya Gábor, a galántai Szent Lukács Kórház Részvénytársaság felügyelőbizottságának tagja elmondta, súlyos következményekkel járna, ha a megyei kórházakban maradna a mostani bérezési szint. Ez az orvosok tömeges elvándorlását is előidézhetné.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?