A megye is segítené a vereknyei lerakat felszámolását

Pozsony |

<p>Pozsony megye önkormányzata is fontosnak tartja a vereknyei veszélyeshulladéklerakat felszámolását. A megye a Szlovák Tudományos Akadémiával, valamint a Comenius Egyetemmel együttműködve vizsgálná a telepet.</p>

A környezetvédelmi minisztérium néhány hete hirdette meg a közbeszerzési pályázatot az egykori Juraj Dimitrov vegyi üzem területén tárolt veszélyes anyagok felszámolására. Az 1966-ban megalapított és 1979-ig használt lerakó évtizedek óta szennyezi a környezetet és a Csallóköz értékes ivóvizét. Számítások szerint több mint 90 ezer tonna vegyi hulladék lehet a négy és fél hektáros területen. A minisztérium enkapszulációs módszerrel, egy betonkéreggel hermetikusan lezárná a területet. A projektet uniós forrásból finanszírozzák. A Pozsony megyei önkormányzat máshogy segítené a környezeti szennyezés felszámolását, a tudományos akadémiával és az egyetemmel közösen kutatást szerveznének, amelynek eredményeivel hozzájárulhatnak a többi hasonló lerakat mihamarabbi felszámolásához. A terv másik célja, hogy népszerűbbé tegyék a természettudományokat a diákok között. Pavol Frešo megyeelnök Robert Fico miniszterelnökkel egyeztetne a projekt finanszírozásáról. „Laboratóriumot alakítanánk ki, amelyben megvizsgálnánk, milyen módszerekkel lehet hatástalanítani az ilyen lerakatokat” – nyilatkozta Frešo. Hozzátette, később más egyetemeket is bekapcsolnának a projektbe.

A megye jóváhagyta a tervet és megbízták a megyeelnököt, hogy tárgyalásokat kezdjen a finanszírozás kérdéséről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?