<p>Peter Pollák romaügyi kormánybiztos, a Poltikai Pártok Finanszírozására és Ellenőrzésére illetékes Állami Komisszió tagja a hírhedt kassai Luník IX lakótelepen zajló szavazásokon is ellenőrzést tartott. Mindent rendben talált, de Marcel Šaňa polgármester szerint a helyi romák nincsenek tisztában azzal, hogy kire és miért kell ma szavazni. </p>
A Luník IX-en élő romák nincsenek tisztában a választási rendszerrel
A romatelepen nagyjából kilencezer lakos él, ebből valamivel kevesebb mint a fele, egész pontosan 4211-en járulhatnak az urnák elé. Ahogy az a romaügyi kormánybiztos látogatása során kiderült, a lakótelep két választókörzetében délután fél négyig nem egész 200-an adták le szavazatukat. A polgármester szerint a legutóbbi megyei választásokhoz képest sokkal jobb a helyzet, a romák többsége azonban nincs tisztában azzal, hogy kire, vagy éppen miért kell ma voksolni.
„Eddig szerencsére semmiféle rendzavarásokról, komolyabb kampánycsendsértésről vagy szavazatvásárlási kísérletről sem értesültünk. A szavazás nyugodt körülmények között folyik. Ahhoz képest, hogy négy évvel ezelőtt a szavazás második körében mindössze 24-en járultak az urnákhoz, ma délután háromig már közel kétszázan voksoltak. Többször is megpróbáltuk elmagyarázni az embereknek, de ennek ellenére sajnos azt kell mondjam, hogy az ittenieknek fogalmuk sincs a megyei választások lényegéről” – nyilatkozta lapunknak a Luník IX polgármestere.
A szavazás folyamatát ellenőrző Peter Pollák különösképpen örül annak, hogy a választás napját megelőző iőszakban nemcsak a politkai pártok, hanem a rendőrség is komoly figyelmet szentelt a korrupciómentes voksolás propagálásának. „Ennek az igyekezetnek már kézzel fogható eredményei vannak, ugyanis a szavazatvásárlási kísérletek miatt jeleneg négyen ülnek börtönben. Egyelőre csak 'kishalakról' van szó, de reméljük, hogy nemsokára a nagyobbakat is sikerül elcsípni. A nap folyamán eddig tíz szavazatvásárlással kapcsolatos bejelentést kaptunk, de ami még ennél is rosszabb, az a katasztrofális részvételi arány” – magyarázta Pollák. Hozzátette, a Luník IX-i lakótelepet megelőzően az Eperjesi járásbeli Jernye (Jarovnice) településen járt, ahol délután két óráig 3300 lakos közül mindössze 90-en adták le a voksukat. „Ez pontosan azoknak a politikusoknak köszönhető, akik a megyei önkormányzatokon dolgoztak. A polgármester szavait ismételve a romatelepen élők nemcsak hogy a szavazás lényegét nem értik, de sajnos azt sem tudják, hogy milyen szerepe van a megyei önkormányzatnak, vagy hogy mit csinál egy megyeelnök vagy éppen egy megyei képviselő” – zárta Pollák.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.