Ők azok, akik rendszeresen és önként segítenek másokon
A legjobb véradókat díjazták Párkányban
Tisztelet és köszönet azoknak, akik ígéretek, nagy szavak és fogadkozások nélkül, természetesen és azonnal segítenek másokon, ismeretlenül is – hangzott el azon az ünnepségen, ahol a város és környéke legjobb véradóit tüntették ki és látták vendégül.
A napokban írtunk arról, hogy nyáron országosan is megcsappannak a vérkészletek. Ez a tény is bizonyítja, hogy az önkéntes véradókra óriási szükség van, évszaktól függetlenül, mert az, amit ők tesznek, pótolhatatlan és megbecsülhetetlen. Tisztelet és köszönet azoknak, akik ígéretek, nagy szavak és fogadkozások nélkül, természetesen és azonnal segítenek másokon, ismeretlenül is – hangzott el azon az ünnepségen, ahol a város és környéke legjobb véradóit tüntették ki és látták vendégül.
A Thermál Szálló különtermében Magyar Erika a szervezők nevében köszöntötte Párkány és környéke legkiválóbb véradóit, ahol önzetlenségükért, segítőkészségükért is elismerésben részesültek.
Ez alkalommal 23 önkéntes véradót tüntettek ki. Ebből kilencen bronz fokozatot szereztek, hatan ezüstöt, négyen lettek arany fokozatú véradók, négyen gyémánt fokozatot értek el, egy kiváló véradónak pedig a Kňazovický-érmet adományozták.
Rendszeresen és természetesen
Mint azt Magyar Erika bevezetőjében elmondta, nem lehetünk eléggé hálásak azoknak, akik rendszeresen és hosszú ideig, önként adnak vért és nagyon gyakran ismeretlenül is mások életét mentik meg, szó szerint. Mert segítségük balesetek, komolyabb műtétek, beavatkozások, speciális ellátások kapcsán nélkülözhetetlen és alapvető fontosságú. Ők azok az emberek, akik valóban szolidárisak másokkal, akik valóban tesznek is másokért.
Dominika Blaháková alpolgármester a város nevében mondott köszönetet a díjazottaknak, meggyőződése, hogy a véradók jelentik a társadalom egészséges, humánus szövetét, azt, hogy önző, érdekhajhász, felületes és atomizált jelenünkben is vannak még igazi emberek, van még összetartás.
Aleš Mazúch, a Nemzeti Transzfúziós Szolgálat érsekújvári központjának munkatársa szintén a véradók gesztusát és jóakaratát méltatta, hangsúlyozva, hogy segítségük nem csak orvosi, gyógyászati, hanem etikai szempontból is óriási jelentőségű, mert nagyon sokszor valóban ők jelentik az utolsó esélyt egy bajba jutott embernek. Egyúttal pedig megköszönte a szervezőknek azt, hogy Párkányban havi rendszerességgel és profin biztosított körülmények közt tartanak véradásokat. A díjak, ajándékok átadása után ünnepi vacsorával kedveskedtek a legkiválóbb véradóknak.
Ezt olvasta már ?
Nem megfelelő a hozzászólás?
A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.