A közös zenélés örömét szeretnék átadni a felsőszeli gyerekeknek

felsőszeli-iskolai zenekar
Felsőszeli |

A helyi Bicskás Zenekar két tagja zenekari toborzót szervezett az alapiskolában. A 3-9. évfolyam tanulóinak a közös zenélés örömét szeretnék átadni.

Renczés Balázs és Szalai Máté, a Bicskás Zenekar két tagja tartott toborzást a Széchenyi István Alapiskolában azzal a céllal, hogy iskolai zenekart hozzon létre. Renczés Balázs az Új Szónak elmondta, egykor az ő zenekaruk is az iskolában alakult meg, ezért érezték azt, hogy tovább kellene adni a tudásukat. Gyerekkorukban mindketten a galántai művészeti alapiskolába jártak zeneoktatásra, de az iskolai zenekar egykor tanítójuk, Molnár Imre vezetésével jött létre az akkori igazgató, Valacsai Ilona kérésére.

„Megszólítottuk az alapiskola jelenlegi igazgatóját, László Ildikót, aki nagyon örült az ötletnek. Azért tartjuk fontosnak az iskolai zenekar megszervezését, mert nagyon sok gyerek tanul valamilyen hangszeren játszani otthon, magántanártól vagy zeneiskolában, de ez egy ponton elfárad, amikor ráébrednek, hogy nem lesz belőlük zenész, pedig nem kellene, hogy így legyen. Természetesen nem professzionális zenészeket szeretnénk kinevelni, hanem élményt szeretnénk nyújtani a gyerekeknek. Az, hogy valaki másokkal együtt játszik és úgy születik meg egy dal, egy zeneszám, az teljesen más, mint amikor a négy fal között gyakorol”

– magyarázta Renczés Balázs. Mint mondta, az első találkozón az iskolában kiderült, hogy 18 olyan gyerek jelentkezett a 3-9. évfolyamból, aki szeretné megmutatni hangszeres és énektudását. Kifejtette, nem feltétlenül népzenét játszó zenekart szeretnének működtetni, habár az is a terveik között szerepel, hogy kineveljenek egy brácsást és egy nagybőgőst, ugyanis senki nincs a gyerekek közt, aki ezeken a hangszereken játszik. Eleinte szabadon zenélő zenekart szeretnének szervezni.

„Az elsődleges cél, hogy a társaság tagjai szeressék egymást és jó érzésük legyen a közös játékból. Ha ez úgy fog megvalósulni, hogy a teljesen modern műfajokhoz fordulunk, az sem baj, majd idővel át lehet vezetni őket más stílusokhoz, akár a népzenei vonal felé is. A tizenkét lánnyal és hat fiúval szerdánként szakkör formájában fogjuk a próbákat tartani. Lesz zongora, gitár, hegedű, citera, ének és különféle ritmushangszerek, például rumbatök, tojás, triangulum, xilofon”

– sorolta. Renczés Balázs elárulta, gyerekként, amikor el tudott játszani három akkordot, akkor úgy érezte magát, mint egy világbajnok. A népzenét nem igazán szerette, inkább azért zenélt, hogy meg tudja mutatni magát. Pontosan ennek a lehetőségét szeretné a gyerekeknek megadni. Szalai Mátéval úgy tervezik, annak kereteit, hogy mit és hogyan játsszanak, viszonylag lazán szeretnék megszabni, hogy a gyerekek maguk is ötletelhessenek. Renczés Balázs hozzátette, úgy véli, hogy a zene mélyen alulértékelt az oktatásban és általában véve is, holott nagyon jó hatással van a közérzetünkre.

„Ugyanannyira, mintha sportolnánk vagy sétálnánk az erdőben. Egész biztos, hogy kiegyensúlyozottabbak azok a gyerekek, akik szeretnek fütyörészni, énekelni. Ha ezt valaki nem tudja, akkor nem tud saját magának jó kedvet csinálni külső hatás nélkül. Nagyszerű lenne ezt elérni az iskolai zenekarral, ami reményeink szerint túlnövi az iskolát és önálló életre kel. Ha barátságok születnek, akkor az intézményen kívül, önállóan is működni fog a zenekar, mert érezni fogják, hogy ez jó dolog”

– utalt a távlati tervekre Renczés Balázs.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?