A Korona régi és új arca

Korona
Somorja |

Időutazásra invitál a Korona udvarán megnyílt fotókiállítás. Szinghoffer Gábor lokálpatrióta ötödször válogatta ki archívumának legérdekesebb darabjait, amelyek most a nyáron átadott ikonikus épület történetét elevenítik fel.

Az egykori paulánus kolostor falai között szerzetesek, zenészek, mulató közönség, iskolás gyerekek, kereskedők is megfordultak. Most a város mai lakosai is ízelítőt kapnak abból, hogy milyen élet volt a Koronában évtizedekkel ezelőtt. „A képeken láthatjuk a régi Koronát, körülbelül a harmincas évektől a nyolcvanas évekig. A felújítást Matyi fiam dokumentálta, ennek mozzanatait is láthatja a közönség” – mondta Szinghoffer Gábor, aki archív képekből készült tárlatain évek óta emlékezteti a helyieket a város múltjára.

Több mint tizenegyezer darabot számláló archívuma most is bővült, a megnyitón is kapott új képeket a közönségtől. „Ma a falak helyett a képek mesélnek. Ahhoz, hogy megszólalhassanak, még szükség van valakire, Szinghoffer Gábor nem kevesebbre vállalkozott, minthogy megállította, sőt, kicsit visszapörgette az időt. Olyan eseményekre csodálkozhatunk rá szorgos munkájának köszönhetően, amelyek végérvényesen a múlthoz tartoznak, de amelyekből erőt meríthetünk a jövőhöz. Van mire büszkének lenni a múltunkból, van mire építkezni és ezt azt jelenti, hogy jövőnk is van, ha odafigyelünk a városra” – mondta Veres Gábor alpolgármester a kiállítás megnyitóján. A kiállításon bemutatták azt a kisfilmet is, amelyen régi somorjai lakosok mesélnek arról, hogy hogyan emlékeznek a többféle funkciót is betöltő egykori paulánus kolostorra. A résztvevők érdeklődve hallgathatták, hogy milyen élmények fűződnek az épülethez. „Az időseknek nagyon sokat mond a kisfilm, mert ők mindenre emlékeznek. A fiatalok pedig megtudhatják, mi volt valamikor a Koronában. Ők ugyanis most csak a falakat látják, de a kisfilmnek köszönhetően annak történeteit is megismerhetik” – folytatta Szinghoffer Gábor, aki köszönetet mondott azoknak, akik segítségükkel hozzájárultak a tárlat létrejöttéhez.


Nemcsak a Korona régi, hanem új arcával is megismerkedhettetek azok, akik részt vettek a múlt pénteki megnyitón. Szepesi Imre fényfestéssel varázsolta egyedivé az épületet. A kiállítás megtekinthető a Korona udvarán.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?