A kormányhivatal előtt tüntettek a vereknyeiek

Pozsony |

<p>Ha a kormány jóváhagyja, a környezetvédelmi minisztérium megkezdheti a veszélyeshulladék-telep felszámolását.</p>

Tegnap a kormányhivatal előtt tiltakoztak a vereknyeiek a mérgező hulladéklerakat miatt. Solymos László környezetvédelmi miniszter azt ígérte, hamarosan likvidálják a telepet. Martin Kuruc, a városrész polgármestere azonban nagyobb erőfeszítést vár el a tárcától.

Körülbelül húsz helyi képviselő és szimpatizáns vett részt a tegnap délelőtti tüntetésen. Transzparensekkel hívták fel a járókelők figyelmét az egykori Juraj Dimitrov Vegyi Üzem területén felhalmozott mérgező hulladékra. Közel 90 ezer köbméter vegyszer lehet a telepen megközelítőleg 4,65 hektárnyi területen. „Több mint egy éve tájékoztattuk a környezetvédelmi minisztériumot, amely elismerte, hogy a mérgező anyagok szennyezik a talajvizet. Azóta semmi nem történt. Máig nem határozták meg, hogy kinek a kötelessége a hulladéklerakat felszámolása” – magyarázta Martin Kuruc polgármester. Milan Šindler önkormányzati képviselő közölte, a Csallóköz helyett is segítségért kiáltanak. Rámutatott, hogy a szennyezés gyorsan terjed a Csallóköz központja felé. Naponta méterekkel nő a mérgező vegyi anyagokkal szennyezett terület. „2002-ben megtiltották a kutak használatát, de sok ember nem is tudott a tilalomról” – mondta Šindler. Solymos László közölte, valószínűleg a környezetvédelmi tárcának kell felszámolnia a telepet. Uniós forrásokból oldanák meg a problémát. „Novemberben a kormány elé kerül a beadvány, akkor dől el, ki felelős a telepért. Ha lezárul az eljárás, kiírjuk a közbeszerzési pályázatot, és megkezdődhet a lerakat felszámolása” – nyilatkozta Solymos. A projekt körülbelül 20–25 millió euróba kerül.

Solymos rámutatott, a tilalom ellenére a városrészben engedélyezték a kútfúrást. „A kiskertekben nem mindenhol van vezetékes víz. Az emberek a tilalom ellenére is a kútvízzel öntöztek” – közölte Schwarz Zsuzsa megyei és önkormányzati képviselő. Martin Kuruc elmondta, egy hónapot adnak az illetékeseknek. „Egyre csak várunk, de hiába. Az illetékeseknek kötelességük tenni a környezetszennyezés ellen” – tette hozzá a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?