A kassai városi uszodába járnak vécére és mosakodni a hajléktalanok

forgókapu
Kassa |

Egyre több gondot okoznak a hajléktalanok az uszoda vezetőségének, ugyanis télen melegedni, a nyári hónapokban pedig tisztálkodni járnak a vendégek számára fenntartott mellékhelyiségekbe. Néhány agresszív „látogató” miatt már a rendőrséget is ki kellett hívni. 

„Nem engedhetjük, hogy a hajléktalanok zavarják a fizető vendégeket” – mondta Vladimir Hlivák, a városi uszoda igazgatója. Hozzátette, a helyzet a téli hónapokban a legrosszabb, ugyanis olyankor a mosdókban tisztálkodnak és borotválkoznak a hajléktalanok. Volt már rá példa, hogy a berendezésben is kisebb-nagyobb kárt okoztak. Egy neve elhallgatását kérő alkalmazott elmondta, a hajléktalanok nagy rendetlenséget hagynak maguk után, ami elriasztja az uszoda vendégeit.

A helyzet orvoslása céljából forgóvillás kaput fognak beszerelni, amit csak érvényes belépőjeggyel lehet átlépni 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?